Olivér

2021. május 14. péntek

Még mindig esik. Nyilván.

Olivér és Ezra a Szabad Kikötő előtt állnak a Király utca végében (esernyő nélkül, mert az a gyengéknek való), miközben a többiek érkezésére várnak: Bori állítása szerint ő már éppen itt van (nincs), Dominik és Félix pedig lekésték a buszukat.

Olivér kisöpri a szeméből homlokára tapadt tincseit és elővesz egy doboz cigit nadrágjának zsebéből. Kihúz belőle egy szálat, Ezrának nyújtja, ő elveszi, aztán Olivér az öngyújtójával meggyújtja mindkettőjükét. A harmadik szálnál tartanak, mire Bori végre megjelenik egy aprócska, unikornisos esernyőt szorongatva, egyébiránt talpig feketében.

- Kuss! – mondja azonnal, amikor a két fiúhoz odaérve látja, hogy azok minden erejükkel igyekeznek visszatartani a nevetést. Egészen idáig járnak sikerrel, mert abban a pillanatban, hogy Bori szája szóra nyílik, Olivérből kitör a röhögés. Ezra hátat fordít a lánynak, de Bori látja, hogy a vállai rázkódnak. – Fogjátok már be! Nem találtam az esernyőmet és a hugiét kellett elhoznom.

- Kiemeli a gótikus vonásaidat – válaszolja neki Ezra teljes komolysággal, amikor sikerül megemberelnie a vonásait.

Bori a vállába bokszol cserébe, aztán ő is rágyújt egy cigire és közösen bámulnak ki a fejükből addig, amíg Dominik és Félix megérkezik. A két srác ennél jobban nem is különbözhetne egymástól: Dominik alacsony (azért Olivérnél magasabb), kicsit köpcös, kékre festett taraja van és tíz körömmel kapaszkodik a Pécsen egykor nagyon menő punk szubkultúrához (acélbetétesének egyik fűzője kék, a másik meg piros); Félix magas és vékony, az orrán vastag keretes szemüveg ül, és minden áron a Pécsen jelenleg menő alter kinézet híve.

Minek után mindannyian letudják a kötelező köszöntéseket (ökölpacsi, nagyon eredeti), bemennek a Szabad Kikötőbe, rendelnek egy-egy valamit, végig simogatják az ott gyülekező kutyákat, aztán leülnek a dohányzó részre. Nem beszélnek semmi különösről: szót ejtenek Olivér tanulmányairól és a menhelyről, ahol dolgozik, Ezra mikrobiológus állásáról, Bori cukrász hobbijáról, Dominik autóiról, Félix videójátékairól.

Kellemes, nevetgélős hangulatban iszogatnak, időnként egymás vérét szívják. A Szabad Kikötő fedett, padlótól a plafonig üveggel beborított részén ülnek, az előttük álló asztal irka-firkákkal és egészen művészi rajzokkal van tele (előfordulhat, hogy néhány az ő kezük műve). A hely ezen része egy kicsikét lelakott és rozoga, minden asztal és minden szék más, de Olivér és a többiek szeretik. Már csak azért is, mert kutyák.

- …mondjuk szarrá van rohadva az alja, de a kéderek nagyon jó állapotban vannak, amiket gyáriban Passathoz már nem nagyon lehet találni Magyarországon – kúszik be Olivér fülébe Dominik mondadója. – De úgysem fogom megvenni, van már elég.

- Fogadjunk – mondja Félix röhögve, és kinyújtja a tenyerét Dominiknak.

- De mondom, hogy nem fogom megvenni, van már elég szar az udvarban! – válaszolja a kékfejű.

- Mondom, fogadjunk – erősködik Félix.

- Jó, de veszíteni fogsz – fog kezet Félixszel Dominik.

Olivér nem nagyon figyel oda rájuk. Amúgy sem ért az autókhoz, de ráadásul még Ezra mellett is ül, ami aztán eléggé megnehezíti, hogy igazán odafigyeljen a többiek mondandójára, mert Ezrának nagyon jó az illata. Ezrának mindig jó az illata, mert iszonyat pedáns módon figyel a higiéniára, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy Olivérnek sikerült felvennie a kellő immunitást. Valahányszor túl mély levegőt vesz, Ezra illatától kihagy egy ütemet a szíve, és igyekszik, tényleg, nagyon igyekszik ezt figyelmen kívül hagyni, de egyszerűen nem megy.

Szóval egy nagy korttyal lehúzza az előtte álló rum-kóla maradékát, megkérdezi, kér-e valaki valamit, aztán gyorsan a másik szobában lévő pulthoz sétál. Beletelik egy kis időbe, mire össze tudja szedni a gondolatait – nem kifejezetten Ezra illata miatt, hanem sokkal inkább azért, mert szégyelli magát, amiért ennyire nem tudja uralni a reakcióit.

Nem feltétlenül az a problémája, hogy a jelek szerint erősen vonzódik egy másik sráchoz. Az úgy nagyjából oké: sosem volt homofób, sosem gondolta, hogy ezzel bármi gond lenne. Sőt, Reával nem egyszer, nem kétszer „vitáztak” (idézőjelesen, mert nem üvöltöztek és nem vitatkoztak, hanem inkább kisebb disputaversenyt rendeztek le) az LGBTQ közösségről és tagjairól, amelyek során Olivér észérvekkel és vegytiszta logikával igyekezte növelni Rea toleranciáját (egyébként sikerült is valamilyen szinten, de Rea eléggé messze áll még attól, hogy szivárványos zászlót lengetve vonulgasson a Pride-on).

Szóval nem, Olivér nem azért szégyelli magát, mert egy másik srác tetszik neki, és nem is feltétlenül attól van beijedve, hogy mit szólna hozzá Rea. Őszintén szólva fogalma sincs arról, hogy hogyan reagálna rá, mert Rea tényleg, komolyan nagyon messze van (még?) a teljes elfogadástól, ami már csak abból is teljesen egyértelmű, hogy a melegekre rendre a „buzi” szót használja. Nem támadóan, inkább csak ignoráns módon, de akkor is.

És még csak nem is az a probléma, hogy a barátai mit szólnának hozzá. Ebből a szempontból okosan és ügyesen választott barátokat, mert őszinte meggyőződéssel ki tudja jelenti, hogy egyikőjüknek sem lenne vele semmi gondja. Jó, persze, ők sem vennék elő kapásból a szivárványos zászlót és vonulnának vele végig a Széchenyi téren Beyoncét énekelve (bár egyébként kellő alkohol hatása mellett simán képesek lennének rá), de na, ki nem utálnák őt, az biztos.

Nem. A probléma az, hogy volt olyan ügyes, hogy kapásból Ezrára csorgassa a nyálát. Ezrára, akit azóta ismer, hogy az eszét tudja, aki hosszú évek óta a legjobb barátja, és aki soha, de soha az életben semmi jelét nem adta annak, hogy bármiféleképpen is érdekelné őt a saját neme. Nemhogy Olivér. De még ha esetleg, esetleg Ezra érdeklődést is mutatna Olivér felé (amit egyébként még csak feltételezni is egy vicc), akkor mi lenne? Dobják el a sokéves barátságukat pusztán csak azért, mert éppen nem tudják a gatyájukban tartani? Persze, szép dolog a szerelem, de azért nem túl valószínű, hogy ebből aztán ásó, kapa meg nagyharang lenne.

Szóval Olivér ismét megpróbálja megbeszélni magával, hogy az Ezra iránt táplált, leheletnyit romantikus érzéseit minél hamarabb agyon kell ütnie. Aztán bele kell dobnia egy fémkoporsóba, aztán hatezer lakattal lezárnia azt, két méter mélyen beásnia és a biztonság kedvéért lebetonozni az egészet úgy, ahogy van.

Sima ügy. Menni fog. Olyan elhatározottságot érez hirtelen magában, mint még soha, szóval meg is ragadja az időközben elé került rum-kóláját, és vissza is indul a többiekhez.

Aztán nekimegy valami szilárd-de-melegnek és a rum-kóla komplett egésze az új, deadpoolos pólóján (háromezerötszáz forint a Croppban) és az iszonyat menő bőrdzsekijén landol.

- Ó, basszus, ne haragudj! – mondja azonnal egy mély hang.

Olivér pár pillanatig még nézegeti a csutakosra ázott pólóját, aztán egy legyőzött sóhaj kíséretében felnéz a srácra, akinek totál lazán nekiment.

Egy pillanatra bele is akad a levegő, mert a srác helyes. Nem annyira, mint Ezra, azért annyira jól még nem megy ez az egész „temetés” dolog, de azért igenis helyes. Rövidre nyírt, kissé kócos barna haja van, barna szemei, egyenes orra és telt ajkai, az állkapcsa meg kissé szögletes, de pont a jó értelemben. Szóval helyes.

- No para – válaszolja Olivér enyhén zavarban, és a pultról megragad egy adag szalvétát. – Bocs, nem figyeltem, nem ment rád?

A srác szintén megragad egy maréknyi szalvétát, és Olivér mellkasára nyomja. Olivérben megáll az ütő, de igyekszik túltenni magát rajta.

- Nem, nem, dehogyis – válaszolja az idegen. A hangja ideges és zavart, a mozdulatai pedig sietősek, ahogy próbálja felitatni a rum-kólát. Olivér mellkasáról. – Tényleg ne haragudj.

Olivér feladja a harcot a folttal és a kukába dobja a szintén szétázott szalvétát. A merénylő hasonlóképpen tesz, majd másodpercekig kínosan álldogálnak egymással szemben.

- Semmi gond – mondja Olivér ismét. Nem nagyon tudja levenni a szemét a srácról, aki kínosan vigyorog rá vissza.

- Hadd vegyek neked egy másikat! – ajánlja a srác.

- Nem, dehogyis, hagyd csak! – ellenkezik Olivér. – Amúgy sem kéne többet innom ma már.

Az idegen tovább erősködik, de Olivér túlságosan zavarban van, úgyhogy valahogyan kibogozza magát a beszélgetésből és visszaindul a többiekhez. Odaérve még le sem ül a székére, amikor Dominik felüvölt:

- Hát mit csináltál már megint, te szerencsétlen?

Olivér szúrós tekintettel mered rá, de Dominikot ez nem nagyon hatja meg. Ezra fegyelmező tekintettel a kékhajúra néz, aztán felhúzott szemöldökkel rá Olivérre, de nem szól semmit.

- Nekimentem egy srácnak – vallja be Olivér, előre félve a rá váró égetést.

- Hát persze – reagálja Ezra higgadtan.

- Jaj, ne már, és pont az új pólódat? – sipítja Bori.

- Hogy vagy te még életben? – kérdezi Félix.

Olivér nem válaszol, inkább csendben kivárja, amíg a srácok elengedik a témát. Beletelik pár percbe és néhány, az ügyességét és túlélési képességeit taglaló kommentbe, de a beszélgetés végül más témára terelődik. A percek múltával a mellkasán éktelenkedő barnás-vöröses folt lassan száradni kezd, és Olivér erősen reméli, hogy a mosás majd kiszedi a pólóból. Ha nem, akkor nagyon-nagyon szomorú lesz.

- De hogyan tudtad így magadra borítani? – kanyarodik vissza Dominik Olivér égetéséhez.

Olivér két ujja közé csippenti Deadpool maszkos fejét, és a letapadt pólót elemelve a mellkasától párszor meglebegteti azt. Mérlegeli egy kis ideig, hogyan kéne reagálnia Dominik kérdésére, mert szíve szerint elküldené melegebb éghajlatra, de nem akar veszekedni. Elege van, hogy állandóan az ügyetlenségével húzzák a többiek. Felhúzza magát.

- Nem tudom, Domi, te hogyan tudtál magadba állítani egy Flex-et? – kérdezi vissza vigyorogva, megpróbálva poénosra venni a visszaszólást.

Működik, mert az asztal körül a többiek mind felröhögnek és helyeslőn bólogatni kezdenek.

- Hé, az egy nagyon komoly munkahelyi baleset volt, oké? – védekezik Dominik.

- Aha, annyira komoly, hogy bevezettél a kórházba – kontrázik Bori. – Egy Flex-el a lábadban!

- Nem volt a lábamban, kiszedtem – érkezik a javítás.

- Ja, akkor tök oké – járul hozzá a társalgáshoz Félix is.

Mellettük valaki megköszörüli a torkát. A társaság az Olivér mellett álló alakra emeli kollektív, kérdő tekintetét. Amikor Olivér is így tesz, a zavar azonnal kiül az arcára, mert mellette ott áll A Merénylő (igen, most már nagybetűs), kezében egy teli pohár rum-kólával és egy ezerwattos mosollyal az arcán.

- Bocs, – kezdi – nem akarok zavarni, de ha már így elázott a pólód miattam, gondoltam ez a legkevesebb – magyarázza, és Olivér kezébe adja a poharat.

- Ja, nem kellett volna! – válaszolja Olivér vöröslő fejjel és zakatoló szívvel. Aztán az agya elfelejti, hogy a száján kiáramló hülyeségeket filterelni kellene, és kinyögi az első dolgot, ami az eszébe jut: – Várj, ugye nem gináztad be?

A társaságból kitör a röhögés, de ennek ellenére Olivér érzi, hogy sastekintettel figyelik az előttük kibontakozó eseményeket.

- Mi? – döbben le A Merénylő. – Nem, dehogyis!

Olivér szintén elneveti magát.

- Oké, tökre elhiszem – válaszolja. – Tényleg nem kellett volna, de kösz.

- Nincs mit – válaszolja A Merénylő szélesen vigyorogva.

Olivér kínosan, zavarban néz a srácra várva, hogy az a bűntudattól mentesítve megforduljon és otthagyja őket, de hosszú másodpercekig még csak hasonló sem történik. Olivér mögött a társaság feszült figyelemmel figyel továbbra is, mint egy csapatnyi hiéna, főleg akkor, amikor a srác láthatóan vesz egy mély levegőt.

- Szóval – köszörüli meg a torkát ismét – bocs, ha túl tolakodó vagyok vagy bármi, de nem lenne kedved esetleg meginni valamit valamikor?

Olivér érzékeli, hogy ez a mondat egészen úgy hangzik, mintha ő most éppen randira lenne hívva – nem teljesen hülye azért –, de ennek ellenére nem hiszi el, mert ilyen vele nem szokott előfordulni. Úgy gondolja, biztos csak rosszul fogalmazott a srác, vagy esetleg mégiscsak ő értett valamit félre, úgyhogy kérdő tekintettel az asztalon álló rum-kólára néz, mert köszöni szépen, ő éppen iszik. A Merénylő erre halkan felnevet, és gyorsan hozzá teszi:

- Nem, mármint velem – mondja. – Ha lenne hozzá kedved.

Olivér lefagy. Egyszerre megy végig a fejében tucatnyi gondolat és egyetlen egy sem, amitől teljesen egyszerűen a torkán akad a szó. Nem tudja, mit válaszoljon, mert erre egyáltalán nem volt felkészülve, sosem hívta őt el randizni senki – nemhogy egy srác –, és főként nem a barátai előtt. Akik éppen ott ülnek mögötte, tűkön ülve várva a választ, és akik a dolgok jelenlegi állása szerint nem tudják, hogy Olivér a saját neméhez (is) vonzódik. De ha Olivér igent mond a kérdésre, akkor már tudni fogják mindannyian, és sohasem fogja tudni visszaszívni.

- Igen, lenne neki! – szakítja ki a gondolataiból Bori izgatott visítása.

Olivér nagyra tágult szemekkel, gyilkos tekintettel a lány felé fordítja a fejét, és hitetlenkedve bámul rá a másodperc tört részéig. Bori hatalmas, szégyentelen vigyorral az arcán és tettetett ártatlansággal a szemeiben mered rá vissza. Olivér nem mer a többiek szemébe nézni, helyette visszafordul A Merénylőhöz, aki meglepetten és bizonytalanul keresi Olivér válaszát.

- Igen? – kérdezi a srác reménykedve.

Olivér még egyszer Borira néz, aki heves bólogatások közepette kinyújtja két hüvelykujját. Olivér vesz egy mély levegőt, megint bizonytalankodik egy sort, aztán egy másodpercre elönti a magabiztosság, és így szól:

- Oké – bólint, de abban a pillanatban, hogy a szó elhagyja a száját, máris pánikba esik.

- Tényleg? – kérdezi megkönnyebbülve a srác, majd kihúz a nadrágjának zsebéből egy szalvétát.  – Szuper!

Odanyújtja Olivérnek a szalvétát, amire kék tollal egy telefonszám és egy név (Ádám) van felírva. Olivér kicsit remegő kezekkel elveszi tőle a szalvétát, elolvassa a rajta szereplő számokat és betűket, majd nevetve megmondja a nevét Ádámnak, miközben minden erejével azon van, hogy egy pillantást se vessen a körülötte ülőkre, mert tudja, hogy ha megteszi, el fogja őt nyelni a föld.

Ádám nem sokkal ezek után elköszön („Aztán el ne hagyd azt a szalvétát!”), Olivér pedig ott marad a hitetlenkedő, kíváncsi tekintetek kereszttüzében. Nem mer ránézni senkire, az egész helyzet felfoghatatlan és kínos, mert szavak és konfetti nélkül éppen most jelentette be a barátainak, hogy ő amúgy nem teljesen heteró. És ő tényleg, komolyan nem gondolja, hogy ebből bármelyikük is problémát csinálna, de mi van, ha téved?

Aztán látja, hogy Dominik kinyújtja a tenyerét Félixnek és felvont szemöldökkel szuggerálja a srácot. Félix megigazítja orrán a szemüvegét, összefonja mellkasán két kezét, majd így szól:

- Ne tartsd a tenyered, nem fogadtunk semmire.

Dominik éppen ellenkezésbe fogna, de Bori (ismételt) éles sipítása belé fojtja a szót.

- Mikor hívod fel? És mit fogsz neki mondani? Hova mentek? Ú, menjetek fel a Tettyére, azt tiszta cuki lenne.

2021. május 15. szombat (technikailag)

Amikor a Szabad Kikötő bezár, Olivér és Ezra búcsút intenek a többieknek, aztán a megbeszéltek szerint megindulnak Ezráék háza felé.

Olivér nem tudja, mit kéne mondania vagy tennie, miközben a csendes pécsi utcákon sétálnak ketten, úton hazafelé, mert Ezra egy szót sem szól, csak zsebre tett kézzel koptatja mellette a betont. Ezra alapvetően is egy csendes ember, de miután Ádám elment az asztaluktól, Ezra a megszokottnál is jobban visszahúzódott, és Olivér fél. Mi van, ha Ezra mégis visszataszítónak tartja őt?

Próbálja elnyomni magában a kételyeket, de nehezére esik. Még akkor is, amikor Ezra kinyitja a házuk kapuját és nem közli vele, hogy takarodjon el innét, Olivér nem tudja levedleni magáról a félelmet. Visszatartott levegővel, idegesen figyeli, ahogyan Ezra precíz mozdulatokkal kinyitja a bejárati ajtót is, lerúgja magáról a cipőjét, majd felmegy a szobájába.

Olivér lehúzza a bőrdzsekijét, felakasztja a fogasra, és a kétségeket egy pillanatra félretolva megpróbálja a lehető legjobban feldolgozni, ami a mai napon (technikailag tegnap, és este) történt vele. Őszintén nem tudja, hogy jó döntést hozott-e azzal, hogy elfogadta Ádám ajánlatát. Felkérését. Akármilyét.

Lényegében volt éppen elég ideje dűlőre jutnia azzal, hogy ő most éppen melyik nemet hogyan szereti. Már úgy nagyjából 99%-ban el is fogadta ezt és meg is békélt vele, szóval nem a nemi orientáltságában kételkedik. Sokkal inkább az zavarja, hogy nem igazán állt még készen arra, hogy ezt mások előtt is felvállalja. Arra az ember általában rákészül, eltervezi, megfontolja és a létező összes szögből megpróbálja kiértékelni a lehetséges reakciókat. És ő még nem jutott el arra pontra, hogy mindezt meglépje.

Egy bizonyos értelemben kicsit haragszik Borira. Tudja, hogy a lány csak jót akart, de Olivér úgy érzi, Bori elvette tőle a döntés jogát, és Olivér alapból sem bírja elviselni, ha valaki korlátozni akarja vagy sarokba szorítja, nemhogy akkor, amikor ilyen horderejű dologról van szó. Ennek az ő döntésének kellett volna lennie, nem pedig Bori hirtelen felindulásának eredményének.

Nem tudja, itt volt-e az ideje. Talán túl gyorsan történt az egész. Talán nem így kellett volna megtudnia a barátainak, akármilyen jól is viselték a fejleményeket. Kivéve Ezrát. Ő nem szólt semmit, se Olivérhez, sem pedig a többiekhez az este hátralévő részében. De talán csak fáradt volt, mert végül is letolt egy teljes napot a laborban, és azok alapján, amit Olivérnek mesélt, ma nagyon sok mintát érkeztettek meg.

Olivér őszintén nem tudja, mit higgyen.

Szóval nem hisz semmit, hanem helyette próbálja felfogni a tényt, hogy egyetlen telefonhívásra van élete legelső randijától egy sráccal. A gondolattól izgatott lesz és pirulni kezd, és igen, egy kicsikét ijesztő a gondolat, de összességében inkább izgatott, mint ijedt. Ádám helyes és eléggé aranyosnak is tűnt annak ellenére, hogy ugyanannyira zavarban volt, mint Olivér.

De nem kellene először teljesen maga mögött hagynia az Ezra iránt táplált érzéseit, mielőtt belekezdene valamibe valaki mással? Vagy pont ez fog segíteni majd abban, hogy végre le tudja zárni ezt az egész Ezra-dolgot?

Nem talál választ a kérdéseire, és azok alapján, amit Ezra a két ajka közé tol, amikor végre kilép a szobájából, a mai nap folyamán már biztosan nem is fog.

Ezra kinyitja a teraszajtót, belebújik a kinti papucsába, aztán meggyújtja a jointot. Olivér követi, és minden porcikájával utálja, hogy a mellkasa ugyanúgy összeszorul, mint eddig bármikor, amikor a tekintete Ezra piercinges ajkára és a belőle áradó füstre terelődik. Úgyhogy megvárja, amíg Ezra odaadja neki a cigit, mélyet szív belőle, aztán inkább a kertet nézi tovább.

Csendben adogatják oda-vissza a jointot. Ezra nem kezdeményez beszélgetést, Olivér pedig túlságosan retteg, hogy meg merjen szólalni, így némán állnak egymás mellett a májusi estében, amíg a cigi végére nem érnek. Amikor elfogy, Ezra elnyomja, lekapcsolja a lámpát a teraszon, és visszamennek a házba. Ezra felmegy a szobájába, majd alig fél perccel később vissza is jön kezében az egyik pólójával, amit odadob Olivérnek.

- Kösz – mondja Olivér, Ezra pedig bólint, majd eltűnik a konyhában.

Olivér lehúzza magáról most már száraz pólóját és felhúzza a másikat. Ezra illata azonnal az orrába kúszik, és hiába igyekszik, mégsem tudja megállni, hogy ne vegyen egy mély levegőt. Ezra illata elárasztja a tüdejét, Olivér pedig egy pillanat erejéig nem tudja eldönteni, vajon ettől vagy a fűtől érzi magát hirtelen ennyire… ilyennek.

Leül a kanapéra és a háttámlára dobja a fejét. Az agya és a végtagjai kellemesen nehéznek és zsibbadtnak érződnek, és az alapjáraton cikázó gondolatai végre egy kicsikét lelassulnak. Élvezi, ahogy a feje egyre mélyebbre és mélyebbre süpped a háttámlában, ahogy az aggályokra és félelmekre egyre nehezebben tud fókuszálni, és észre sem veszi, amikor Ezra leül mellé. Csak arra figyel fel, hogy a srác a kezébe nyom egy hideg palack vizet.

- Igyál, mert ha rosszul leszel, megöllek – parancsol Ezra, de a hangjában már nincs benne a megszokott él.

- Az biztos segíteni fog – feleli Olivér.

- Ne okoskodj, igyál – ismétli Ezra, miközben a távirányítót megnyomva bekapcsolja a tévét.

Olivér megpróbál eleget tenni a felszólításnak, de az izmai túlságosan lazák már ahhoz, hogy le tudja csavarni a kupakot, úgyhogy egy legyőzött sóhaj mellett egyszerűen csak Ezra orra alá dugja a palackot.

- Oldd meg – mondja.

- Béna vagy – válaszolja Ezra, de eleget tesz a kérésnek. – Ha leiszod a kanapét…

- Megölsz? – kérdezi Olivér, mielőtt beleiszik a palackba.

- Tudod te ezt.

Olivér elmosolyodik, iszik még pár kortyot, aztán visszacsavarja a kupakot (reméli, hogy jól) és visszahajtja a fejét a háttámlára. A tévé villódzó fénye időnként kékre festi a falakat, miközben Olivér élvezi a kellemes könnyűséget meg Ezra közelségét a kanapén. Nem tudja, mennyi ideig ülnek csendben egymás mellett, mert az időérzéke már valahol a harmadik slukknál rohamos romlásba kezdett, de nem is nagyon érdekli, amíg Ezra halkan meg nem kérdezi:

- Szóval a srácokra buksz?

Olivér szemei csak azért nem pattannak fel, mert a fűtől egy csiga gyorsaságával rendelkezik. Helyette lassan a plafonra néz és pár másodpercig hallgatja a szívét, ahogy a fülében dübörög. Mély levegőt vesz. Amikor válaszol, nem néz rá Ezrára.

- Nem csak – feleli. Kis ideig nem mond mást, de végül nem bírja megállni: - Baj?

- Retardált vagy.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2021.05.17. 07:05 Köszönjük! Személy szerint én imádom minden egyes leírt szavadat,a srácok még mindig viccesek. Ezra gondoskodásainál mindig azt gondolom "Gilberteskedsz?!" Bocsi,de nekem ő is nagyon a szívemhez nőtt 😅 Sok sikert a tanulmányaidhoz!❤️ Válasz: Szia! Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! Aggódtam, megmondom őszintén,  hogy ki hogyan fog érezni az "újraírással" kapcsolatban, és hát igen, Ezra erősen gilberteskedik időnként, ezt meg sem próbálom tagadni (Gilbert nekem is a szívem csücske volt). Köszönöm szépen még egyszer, remélem a következő rész is tetszeni fog! <3