Olivér

2021. április 10. szombat

Olivér már abban a pillanatban tiszta szívből gyűlöli az előtte álló napot, hogy kinyitja a szemeit. Lehúzza a fejéről a langymeleg takarót – csokornyakkendős és monoklis mopszok vannak rajta, háromezerötszáz forint volt a Tescóban – és kinéz az ablakon: az előtte álló fenyőfát tépi a szél, és a szürke-fekete égboltból ömlenek a dagadt hópelyhek. Áprilisban. Nagyszerű.

Lerúgja magáról a takarót, nyújtózkodik, szőke hajába túr, aztán körülbelül tizenöt percen keresztül meredve bámul maga elé, amíg az agya megpróbál bebootolni. Az ágya mellett lévő szürke szőnyeget nézi, azon belül is azt a virító, enyhén barnás foltot. (Kávé. Azt hiszi. Reméli.) A folttól nagyjából egy centire talál egy mancsnyomot is, meg egy kissé megrágott papírfeclit. Ki kéne takarítani a szobáját.

Megdörzsöli az arcát, pizsamájának zsebébe teszi a telefonját – előbbin Deadpool van rajta, kezében pisztollyal és katanával, szivárványos unikornison lovagolva, utóbbin pedig pókhálószerű repedések –, aztán megindul a konyha felé. Útközben huszonötkilós, fekete-fehér foltos, izgága szőrhalom ütközik a lábába, aki jobb napokon az Áfonya névre hallgat, rosszabbakon pedig a Sunkóra. Mivel Olivér alig húszperce ébredt, még nem áll módjában megállapítani, jelenleg melyik nevező illeti meg az izgága skótjuhászt, így csak lehajol hozzá, két keze közé fogja az arcát, és hősiesen tűri a puszikat. Nem sokkal később Áfonyával a nyomában a konyhába lép, minimális mennyiségű kávét tölt egy hatalmas, színes bögrébe, és azt émelyítő mennyiségű cukorral és tejjel önti fel, amíg szinte teljesen fehér nem lesz.

Körbenéz. Rea, Olivér anyja általában a konyhapulton tartja a táskáját, ami most nincs ott. Olivér tudja, hogy ez mit jelent: Rea bement a Lidlbe bevásárolni, ami máris garantálja, hogy Olivérnek nem lesz könnyű estéje. Olivér drámai módon kifújja tüdejéből a levegőt, iszik egy kortyot a kávénak alig nevezhető valamiből, megragadja a cigis dobozt, és egy rózsaszínű lámás öngyújtó segítségével rágyújt egy cigire. Nem a házban, előtte kimegy a teraszra és kiengedi Áfonyát.

Előveszi a telefonját és céltalanul böngészni kezdi a Facebookot. Van Instagramja is, de azt nem használja, Tik-Tokja meg sosem volt és soha nem is lesz, mert huszonkétévesen ő már túl öregnek tartja magát ahhoz, hogy ilyenekkel éljen. Teljesen elég a Facebook arra, hogy a barátaival beszélni tudjon és vicces macskás mémeket meg koronavírusos összeesküvés-elméleteket olvasson. Ennyi elég.

A Messengert megnyitva látja, hogy hajnali kettő óra hét perckor Ezra küldött neki egy mémet egy macskáról, aki a megfelelő szájmaszkhasználatot demonstrálja. Olivér küld neki egy sírva nevetős emojit, aztán lezárja a képernyőt és lerakja a telefonját. Ezrára gondol és arra, hogy mégis mi a fenéért volt fent hajnali kettőkor. Kicsit bűntudata van, amiért nem kelt fel az üzenetre, de – mint ahogyan sok minden mással is – ezzel is igyekszik minél inkább nem foglalkozni.

Ezra Olivér legjobb barátja, mióta az eszét tudja. Másfél évvel idősebb Olivérnél, ami gyerekként hatalmas korkülönbségnek tűnt, főleg akkor, amikor Ezra először jelent meg előtte bőrdzsekiben és piercinggel a szájában. Ezra menőnek és felnőttesnek tűnt, és Olivérnek furcsán összeszorult a mellkasa és a torkában akadt a szó, ahogy Ezra lazán felgyűrte dzsekije ujját és nyelvének hegyével megbökdöste piercingjét. Olivérnek nem kellett sok idő ezek után ahhoz, hogy rájöjjön, reakcióját nem a gyermeki áhítat okozta. Sőt. Olivér hamarosan arra is rájött, hogy a reakciója mögött nem volt semmi gyermeki.

Olivér nagyot nyel, és megpróbálja elfelejteni az emlékeket. Régóta tudja, de legalábbis sejti, hogy az Ezra iránt táplált érzelmei egy egészen kicsikét talán – talán – tovább mutatnak a puszta barátságon, ami nem jó, nagyon-nagyon nem jó, ezért igyekszik őket minél mélyebbre temetni és az idő legnagyobb részében nem venni róluk tudomást. Az egyetlen politika, ami szívének ügyét képezi, az a struccpolitika.

Áfonya ugatására és a kapu zörgésére a kocsifeljáró felé kapja a fejét. Nem sokkal később Rea piros 206-os Peugeot-ja gurul be a garázs elé, szóval Olivér elnyomja a cigijét, megissza az utolsó korty löttyét, és kimegy segíteni behordani a szatyrokat.

- Muszáj volt bemennem – magyarázza Rea azonnal. – Nem volt itthon kenyér.

- Ja – reagál Olivér. – Értem.

Olivér anyja ötvenegy éves, nem túl magas, rövid barna haja és zöld szemei vannak. Arcának vonásait az élete és az alkohol keménnyé tették, a ráncai mélyek, a szája vékony. Reának sosem volt szerencséje a férfiak terén: az első férje (Olivér bátyjának, Bálintnak apja) elhagyta őt, amikor Bálint még járni sem tudott, második férje (Olivér apja, akit nem nevezünk nevén) pedig a legjobb barátnőjével csalta meg őt, amikor Olivér nagyjából hétéves lehetett. A válás nehéz volt és csúnya, amit még bonyolultabbá tett, hogy a botrány kirobbanáskor Rea ittasan autóba ült és betörte a nő orrát. Olivér alig nyolcévesen még büszkélkedett ebben, de tizenöt év elmúltával már megkérdőjelezi a történtek tanúságát.

Évekkel a válás után Reát mellrákkal diagnosztizálták. Olivér tizennégy évesen nem volt már kisgyerek, de nem is volt eléggé felnőtt ahhoz, hogy rendesen felfogja a történéseket. Bálint volt, aki igazán gondoskodott az anyjukról: a kemoterápiás kezelések után levest főzött és állandóan fertőtlenítette a házat, aztán amikor egy kifejezetten durva éjszakán Rea haja rohamosan hullani kezdett, ő fogta a kezébe a borotvát, miközben Olivér kifejezéstelen arccal, zsibbadtan nézte végig a procedúrát.

Olivér ezt az emléket is bevágja agyának egy rejtett zugába. Rea bezárja a kocsit, behívja Áfonyát, aztán Olivér után megy a konyhába. Olivér a konyhapultra rakja a szatyrot, és azonnal hallja, ahogyan a benne lévő fémdobozok egymásnak koccannak a mozdulattól. Szó nélkül nekiáll kipakolni: egy vekni kenyér, egy csomag fogtisztító Áfonyának, egy zacskó paradicsom, egy doboz vaj, egy csomag szalámi, hat doboz sör. A szokásos. A helyére tesz mindent, miközben Rea átöltözik, de egy doboz sört kint hagy a pulton, mert jól ismeri már a menetrendet. Hamarosan Rea visszajön, rágyújt egy cigire bent a házban, és máris szisszen a sörösdoboz.

- Ma nem főzök, ha nem baj – mondja, miközben nagyot kortyol a sörből. – Rendelhetünk egy pizzát.

- Oké – válaszolja Olivér. – Jól hangzik.

Tudja jól, hogy Rea egészen estig nem fog enni semmit sem, egészen addig, amíg az összes sörösdoboz a kukában nem végzi. Abban reménykedik, hogy ez az elviselhetőbb esték egyike lesz, amikor Rea inkább csak csendben leül a tévé elé sorozatokat nézni, és nem provokál ki vitákat. Sosem lehet tudni, melyik Reát dobja ki a gép, amikor iszik, és Olivér pontosan ezt utálja a legjobban.

Olivér ismét előveszi a telefonját, rendel egy negyvenötös tejfölös-baconos pizzát a Don Gattóból, aztán Áfonyával a sarkában visszamegy a szobájába. Visszafekszik az ágyába, Áfonyát beengedi a takaró alá, és az ölébe húzza a laptopját. A barátaival közös csoportbeszélgetésben megkérdezi, kinek lenne kedve este összefutni, mire Ezra és Bori küld egy-egy igenlő választ. Olivér enyhe bűntudattal és mértéktelen megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy akármelyik verzióját kapja is ki ma az anyjából, azt nem kell sokáig elviselnie.

Félreértés ne essék, Olivér teljes szívéből szereti az anyját. Tudja, hogy mi mindenen ment keresztül és nem mérges rá, amiért alkoholba folytja a magányát, de Rea túlságosan sokszor fordul ki magából részegen, amihez többé Olivérnek már nincs energiája. Túlságosan sok dühös és fájó emléke van már a részegen kiprovokált vitákról és felé irányított sértő megjegyzésekről. Kegyetlenül hangzik, talán tényleg az is, de Olivér úgy gondolja, itt az ideje egy kicsikét saját magát is védenie az efféle éjszakáktól. Tudja, hogy holnap reggel, amikor Rea kijózanodik, majd úgyis minden rendben lesz.

Olivér a fejére húzza a fejhallgatóját, és dübörgő zenével a fülében furcsa és nem túl vicces mémeket nézeget, amíg megérkezik a pizza. Amikor a futár megcsörgeti, sietve átveszi a dobozt és lerakja a konyhapultra.

- Anya! – szól hangosan. – Itt a pizza!

- Jól van, egyél – válaszolja Rea a nappaliból. – Én még nem vagyok éhes.

Olivér nem lepődik meg. Elővesz egy tányért, vesz egy szeletet a pizzából, teleönti majonézzel, beviszi a szobájába, aztán bűntudattal beleharap, miközben videókat nézeget Youtube-on. Mindig bűntudata van, amikor hasonló kajákat eszik. Nem kéne ennyi szénhidrátot ennie – ha meg tudná állni, akkor talán egyszer, egy szép napon, talán nem utálná a testét ennyire nagyon, amikor tükörbe néz.

Olivér tudja magáról, hogy nem dagadt, már csak azért is, mert tizenhét éves koráig tényleg az volt. Olivérnek nem kifejezetten kockás a hasa, de azért van rajta annyi izom, hogy az jól látható legyen a bőre alatt, és azt is tudja, hogy amikor nyújtózkodik, látszanak a bordái. De lehetne vékonyabb, lehetne izmosabb. Ha meg tudná állni a pizzát, a gyrost, a kebabot meg a csokit, akkor nem lenne ott a köldöke alatt az a puha párnácska, ami olyan visszataszító módon gyűrődik, amikor ül.

Ezra szerint Olivérnek önképzavara van. Olivér hajlik rá, hogy higgyen Ezrának, már csak azért is, mert Ezra sokkal okosabb nála, de így is tudja jól, mennyire hihetetlenül drámai élete van, így inkább – teljesen meglepő módon – erről sem vesz tudomást. Nincs itt semmi gond. Mindenki utálja a testét, nem? Arról nem is beszélve, hogy Ezrának legalább ugyanannyi mentálhigiénés problémája van, mint Olivérnek, szóval Ezra tartsa csak magában a diagnózisait.

Áfonya kibújik a takaró alól és éhező tekintettel Olivér ölébe hajtja a fejét. Olivér félretesz egy falatot a pizzájából, majd amikor befejezte az evést, a falatot Áfonya lába elé teszi.

- Hagyod – mondja.

Áfonya hagyja, de olyan fegyelmezett figyelemmel nézi a pizzadarabot, amire csak egy kutya képes. Olivér sok időt és energiát öntött abba, hogy Áfonya tudásához képest a legjobban nevelt kutya legyen: megtanította ülni, feküdni, pacsit adni, sőt hajolni, halottnak tettetni magát, átfordulni az oldalán, és még parancsra sírni is tud. Bár Áfonya közel sem mintakutya (túlságosan sok energiája van, és időnként kicsikét bunkó), Olivér mindennél jobban szereti.

- Tiéd – adja ki Olivér az engedélyt, mire Áfonya azonnal bekapja a falatot és rágás nélkül lenyeli. – Ügyes.

Olivér visszaviszi a konyhába a tányért, berakja a mosogatóba, aztán a nappaliba lép. Rea szemüveggel az orrán, a kanapén ülve böködi a tabletjét, a tévén dokumentumfilm megy Szent Istvánról. A kanapé mellett álló kisasztalon frissen bontott sörösdoboz áll.

- Köszi a pizzát – mondja Olivér a dobozt nézve, mire Rea ránéz. – Finom volt.

- Egészségedre – válaszolja Rea.

Olivér már egészen kicsi korában észrevette, ahogyan Rea hangja megváltozik, amikor iszik. Egészen érdekes, kicsikét groteszk tehetsége fejlődött ki ebből: már az első pár korty után meg tudja állapítani, ivott-e az anyja, még akkor is, ha azt éppen nem látta.

- Átugrok Ezrához – folytatja Olivér. – Nem gond?

- Nem, menjél csak.

Rea nem szokta általában ennyivel elintézni az egészet, de részegen nem nagyon szokott törődni dolgokkal. Illetve ez nem teljesen igaz: vagy egyáltalán nem törődik ilyenkor dolgokkal, vagy túlságosan nagyon is.

- Kell valami? – kérdezi Olivér.

Rea ránéz ugyan, de Olivér a tekintetéből tudja, hogy már nincs teljesen képben.

- Hm?

- Elmegyek – ismétli Olivér. – Kell valami?

- Nem, menjél.

Olivér vesz egy mély levegőt és elköszön az anyjától. Felhúzza a bakancsát meg a bőrdzsekijét, aztán kulcsra zárja maga mögött a bejárati ajtót, az arcára húzza a maszkját (venomos) és megindul Ezráék háza felé. Ezra többé-kevésbé egyedül él: az apja kamionsofőrként dolgozik egy német cégnél, így sokat van távol, az anyja pedig mellrákban halt meg, amikor Ezra tizenkét éves volt. Olivér nem tudja pontosan azonosítani, mit is érez Ezra anyjának halálával kapcsolatban, de talán a bűntudathoz tudja a leginkább hasonlítani, mert Ezra anyukája ugyanabban a betegségben halt meg, mint amit az övé túlélt – kétszer is. Olivér erre az emlékre is visszarakja a fedelet.

Körülbelül tíz perc séta után megérkezik. Megnyomja a csengőt a zöld kapu mellett és vár, amíg meg nem hallja Ezra ismerős motoszkálását. Nem sokkal később fordul a kulcs a zárban és feltűnik Ezra örökké mogorva arca.

- Nem veszünk semmit – mondja mély hangján, aminek hallatára Olivér szíve kihagy egy ütést.

Ezra jóképű – Olivér és más, teljesen független szakértők véleményei szerint is egyaránt. Ezrának sötét, kissé göndör fürtjei vannak, zöld színű, mandulavágású szemei, és olyan éles járomcsontja, amivel üveget lehetne vágni. Ezra egyetlen hibáját örökös gorombaságának és sztoikus ridegségének ötvözete képezi, de Olivérnek volt elég ideje mindezt megszokni.

- Kac-kac – válaszolja Olivér könnyed hangon, miközben igyekszik megemberelni magát. Utálja, hogy Ezra ilyen könnyen ilyen reakciókat tud belőle kiváltani.

Ezra kinyitja a kaput és beengedi Olivért.

- Gyere, lúzer – sóhajtja bosszúságot színlelve.

- Bekaphatod.

- Hm.

Ezráék háza nem túl nagy, de igényesen berendezett tele drága kütyükkel és bútorokkal. Olivér az előszobában leveszi a cipőjét és felakasztja a kabátját, aztán Ezra után megy a nappaliba és lezuhan mellé a kanapéra. Ezra Olivérre néz és mindentudó tekintettel bámul rá pár másodpercig. Olivér felvont szemöldökkel mered vissza rá, amíg Ezra meg nem szólal:

- Megint?

Olivér nem lepődik meg, hogy Ezra azonnal meg tudja mondani, mikor próbál menekülni otthonról. Elég régóta ismerik egymást ahhoz, hogy pontosan ismerjék a másik szokásait, így Olivér bólint és felrakja a lábát a dohányzóasztalra. Ezra rögtön a vádlija után nyúl és lelöki onnan. Olivér enyhe frusztrációval kifújja a levegőt, majd a karfának támasztja a hátát és Ezra oldalába nyomja a lábait.

- Hat dobozzal – mondja Olivér, amikor Ezra abbahagyta a szitkozódást.

- Az igen – válaszolja Ezra.

- Mikor jön haza apud? – kérdezi inkább Olivér, mert nem szeretne tovább beszélni erről a témáról.

Ezúttal Ezra az, aki vállat von.

- Fasz tudja – mondja nemes egyszerűséggel.

Olivér erre a válaszra, de legalábbis hasonlóra számított: Ezra és az apja nem jönnek ki jól egymással. A jobb napokon is gyakran egymás torkának esnek, mert egyikük sem egyszerű ember: Ezra apja állandóan kritizálja a fiát minden apróságért, és a legkisebb hibából is hajlamos katasztrófát csinálni. Ezra általában szótlanul, de magabiztosan tűr ilyenkor, eltekintve néhány esettől, ahol a dolgok majdnem tettlegességig fajultak. Olivér nem szereti Ezra apját, mert túlságosan kemény és szigorú embernek gondolja, aki ahelyett, hogy szeretné az egyetlen megmaradt családtagját, csak szidja azt. Olivér egyszerűen nem érti, de minden valószínűség szerint addig jó, amíg nem tudja ezt józan ésszel felfogni.

Ezra megmozdul, Olivér lábai pedig a háta mögé csúsznak. Olivér felszisszen, mert Ezra nem finomkodik, hanem teljes súlyával nekidől a háttámlának. Olivér hosszasan kínlódik Ezrát szidva, mire nagy nehezen kiszabadítja a lábait, aztán nem túl nagy erővel vállon rúgja a másikat.

- Szemét vagy – mondja, de nem gondolja komolyan.

Ezra halkan felnevet.

- Tudom.

Olivér telefonja csörögni kezd a zsebében. Amikor rápillant, a kijelzőn Bori nevét látja, így kisétálva a kapuhoz kinyomja a telefont és beengedi a lányt.

Bori alacsony, még tízcentis magassarkúban is. Hosszú barna haja és hatalmas barna szemei vannak, a fülében pedig ezernyi fülbevaló, az orrában meg karika. Amikor meglátja Olivért, azonnal a nyakába ugrik, utána pedig várakozás nélkül beengedi magát a házba és lerogy a kanapéra Ezra mellé.

- Kérek inni – mondja azonnal tettetett felsőbbrendűséggel a hangjában, miközben feldobja a lábát a dohányzóasztalra.

Ezra nem löki le őket onnan, amit Olivér azonnal észre is vesz. Magában zsörtölődve a konyha felé veszi az irányt és tölt egy pohár kólát Borinak. A lány szélesen vigyorogva elveszi tőle és megköszöni, kortyol belőle egy párat, végül leteszi az asztalra a poharat. Olivér leül Ezra és Bori közé, mire a lány levegővétel és megállás nélkül beszélni kezd:

- Tudtátok, hogy van egy halfajta, aminek három neme van? De komolyan, tök durva. Van a lány hal, az addig oké, de a sztori ott kezdődik, hogy nem a lányban termékenyíti meg a hím a tojásokat, hanem a lányon kívül, merthogy kétféle fiú van valójában, az egyik ilyen tipik alfahím, az az egyes típusú, nagydarab meg minden, és ő rak fészket vagy mit, ahová a lány bedobja a tojásokat, hogy ott termékenyítse meg őket a hím, aztán meg jön a kettes típusú hím, ami ránézésre tök olyan, mint a lány, mert pici meg minden, azzal az egy különbséggel, hogy hétszer akkora a pénisze, mint a másik hímnek, és amikor a tojások már ott vannak a fészekben, akkor suttyomban besurran és megtermékenyíti a tojásokat akkor, amikor a másik hím nem figyel. Tök menő, nem? Hétszer nagyobb!

- Porichthys notatus – pontosít Ezra.

- Egészségedre – bólint Bori.

- Hétszer? – kérdezi Olivér hitetlenkedve, mire Ezra felvont szemöldökkel ránéz.

Bori felnevet. Előre hajol, a kezébe fogja a félig teli poharat, aztán Olivéren áthajolva matatni kezd a kanapé párnái között.

- Hol a távirányító? – kérdezi.

- Ha kiborítod a kólát, felnyalod – fenyeget Ezra, de nem segít megkeresni a távirányítót.

Olivér megsajnálja Borit (plusz meg is unja, ahogy a lány térde közben a combjába vág) és mozdul, hogy segítsen neki a keresgélésben. A mocorgás során valahogyan kibillenti Borit az egyensúlyából, mire a lány éles sipítozás közepette a poharának teljes tartalmát Ezrára borítja.

Mindhárman megdermednek: Ezra halálos tekintettel, némán fortyogva méregeti Borit, aki ártatlanságot színlelve tartja a szemkontaktust. Olivér a tenyerébe temeti a homlokát és nagyot sóhajt, végül tehetetlenül körbenéz, hátha talál valamit, amivel fel lehetne törölni a kólát, még mielőtt az beleszivárogna a kanapéba. Nem jár sikerrel, Bori pedig közben visszaül a sarkára és nagy barna szemekkel nézi tovább Ezrát.

- Fuss! – súgja neki oda Olivér úgy, hogy azt Ezra is hallja.

- Fuss – ismétli meg Ezra is.

- Jó ötlet – mondja Bori és kisiet a konyhába törlőruháért.

Ezra bosszúsan sóhajt és morog egyet, aztán a pólóját – Joker van rajta, Olivértől kapta egyszer születésnapjára – megmarkolva nemes egyszerűséggel lerántja azt magáról. Megrázza a fejét és a hajába túr, Olivér pedig zakatoló szívvel igyekszik bárhová máshová nézni. Ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyul, mint azt az ember gondolná, mert akármennyire is igyekszik, Olivér újra meg újra azon kapja magát, hogy Ezra enyhén kreolos bőrét és hasának izmait bámulja zavarba ejtő odaadással. Szégyenkezve, piruló arccal ismét elkapja a tekintetét, nem sokkal később pedig Bori visszalép a szobába, kezében egy törölközővel. Ezra kikapja a kezéből és a mellkasára nyomja. Olivér attól tart, szívinfarktust fog kapni. Amikor nagyjából felitatta magáról a kólát, Ezra morogva felindul az emeletre, hogy ruhát cseréljen.

- Ne adj neki semmit! – adja ki az utasítást Olivérnek, miközben még egy utolsó fenyegető pillantást vet Borira.

Amikor Ezra felér az emeletre, a lány visszaül Olivér mellé. Bori arcán korábbi ártatlan tekintetének nyoma sincs már, azon helyette fülig érő, elégedett vigyor ül.

- Szívesen – mondja büszkén.

Olivér hitetlenkedve felé kapja a fejét, és így szól:

- Nincs az az isten, hogy ezt direkt csináltad. – Bori rendíthetetlen vigyorát látva mégis elbizonytalanodik. – Miért?

Bori még mindig mosolyogva vállat von.

- Miért ne? – Összefonja két kezét a mellkasán, keresztbe rakja lábait, és könnyed hangon folytatja: – Mikor mondod végre meg neki?

Olivér pánikszerűen a lépcsőre kapja a tekintetét, de Ezrának egyelőre nincs nyoma, amiért gyorsan hálát az égnek, Csubakkának, Cthulhunak és bármilyen olyan lénynek, akinek talán ez köszönhető.

- Nincs mit megmondani! – suttogja erőteljesen.

- Aha, persze, én meg titokban unikornis vagyok.

Olivér összepréseli a száját, mert nem tudja, mit mondjon. Bori ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel traktálja őt egészen azóta, mióta tavaly nyáron Olivér enyhén ittas őszinteségében volt olyan hülye, hogy elmondja neki. Ezt azóta nagyon sokszor megbánta már.

- Nem tudnád végre ejteni a témát? – kérdezi könyörögve, szégyentől vöröslő fejjel. – El tudod egyáltalán képzelni, mi lenne, ha kiderülne?

- Mi derülne ki? – szólal meg Ezra a lépcső tetejéről, mire Olivér ereiben megfagy a vér.

- Hogy valójában igazi kisfiú vagy, Pinocchio – válaszolja csípőből Bori.

Olivér még egy utolsó, szigorú pillantást vet a lányra. Ezra lassan lesétál a fokokon, aztán a nappaliba érve megáll a kanapé mellett, és tüzetesen megvizsgálja azt.

- Szerencséd – mondja Borinak. – De többé nem ihatsz a kanapén.

- Jó, jó, értem – ért egyet a lány. – Kérhetek egy zsepit? Kijött az allergiám.

Ezra a szemét forgatva a konyha felé veszi az irányt.

- Csak mondom – suttogja Bori oda Olivérnek. – Talán nem lenne rossz ötlet elmondani neki. Sosem lehet tudni, talán ő is hasonlóan érez.

Olivér ezt erősen kétli. Ezra soha nem adta jelét annak, hogy egyáltalán érdeklődne a saját neme iránt, de még akkor is, ha mégis így lenne, Olivér soha nem rontaná el a barátságukat ezzel. Arról nem is beszélve, hogy ő is még csak most kezd megbékélni a gondolattal, hogy talán – talán – nem teljesen heteró. Hogyan mondhatná el Ezrának, hogy mit érez, ha az még őt is megijeszti néha?

Elmélkedéseiből Ezra szakítja ki, aki tompán lehuppan mellé a kanapéra, és kiveszi az egyik párna mögül a keresett távirányítót. Bekapcsolja a tévét, aztán az este hátralévő részében egymás agyát húzva Lovecraft Countryt néznek az HBO-n.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2021.05.01. 00:38 Azu Úristen, nagyon nagyon imádom!! Nem hittem volna hogy ennyire hasonló lesz, szerintem elképesztő vagy! Csodálatos lett :D Annyira örülök hogy megírtad, köszönjük!! <3 Válasz: Szia! Örülök, hogy tetszik, köszönöm szépen a szép szavakat! A későbbiekben azért lesznek nagyobb eltérések, remélem, hogy az is tetszeni fog <3