Midnight Stories
FRIENDSHIP
FRIENDSHIP : 25. Reactions

25. Reactions

Midnight Girl  2020.08.06. 20:02

FS_button


Drake üzenete után minden megváltozik. A titok kint van, akár tetszik, akár nem, akár készen állunk rá, akár nem. Nincs beleszólásunk abba, ami velünk történik. Nincs befolyásunk arra, ahogyan a szüleink reagálnak. Az az öt szó mindent tönkretesz, mindent elvesz, és nem hagy a helyében semmi mást, csak kétségbeesett pánikot és rettegést. És szégyent.

Az egész napot remegő kezekkel és gyötrelmes gyomorgörccsel navigálom végig. Gilbert nem szól, próbál nyugodtnak és magabiztosnak tűnni, de órákon a pad alatt a kezemet szorongatja és az állkapcsában az izmok fel-alá járkálnak, ahogyan a fogait csikorgatja.

Az órákon át tartó bizonytalanság talán a legrosszabb. A köztes állapot, amikor mind a ketten tudjuk, hogy a java még csak most jön, és hogy nincs az égvilágon semmi, amivel meg tudnánk állítani. Az énem egy része pontosan tudja, hogy jó eséllyel most látom Gilbertet hosszú ideig utoljára, és a gondolattól összeszorul a torkom és a mellkasom. Az énem másik része tagad, konokul és vehemensen.

A nap végén szótlanul sétálunk ki a járdára. Abban a pillanatban, hogy kitesszük a lábunkat, éktelen dudálást hallunk. Rylan és anyám, két külön autóban ülve állnak a bejárattal szemközt, és a hirtelen jött félelemtől hátra lépek egyet. Ijedten Gilre nézek, de a vonásai zártak és távoliak. Meredten bámulja Rylant az üvegen keresztül. A kezei ökölbe szorulnak két oldalán. Rylan fortyogó tekintettel lehúzza az ablakot és kiüvölt rajta:

- Azonnal szállj be a kocsiba! – kiálltja. – Most!

- Samuel – szól hozzám anya a kormány mögül. – Szállj be.

Nem üvölt. Halkan beszél, de a hangja olyan kemény és hideg, hogy a lábam a földhöz gyökerezik. Mögöttem az udvaron alsósok sikítoznak és kergetőznek vidáman, a félig lehajtott ajtóablak üvegén látom a tükröződésüket. Az égen tolongó fekete elsőfelhők az eső illatát tolják maguk előtt.

Gil megfogja a kezem és rám néz. Megszorítja az ujjaimat. A haja a szemébe száll a széltől, szemének kékje sötét és bizonytalan. A szemöldöke ráncolódik a homloka közepén, a fogaival a piercingjét babrálja idegesen.

- Nem lesz semmi baj – hazudja erőltetetten magabiztos hangon. Egy pillanatig habozik, mintha nem tudná eldönteni, mit akar. Aztán ismét megszorítja a kezem, és ellép tőlem.

- Gilbert! – üvölt Rylan a kocsiból. – Takarodj befelé!

Gil egy utolsó pillantást vet rám. Hideg ujjai kicsúsznak az enyémek közül, ahogy szomorú félmosollyal az arcán hátat fordít nekem. Egyenes háttal, kihúzott vállakkal sétál oda Rylan kocsijához. A léptei lassúak, de magabiztosak, és nekem háttal állva is tudom, hogy Gilbert még ebben a helyzetben is kihívó daccal az arcán mered Rylan dühöngő szemeibe.

Azt kívánom, bárcsak olyan bátor lennék, mint ő. Azt kívánom, bárcsak ne remegnének úgy a térdeim. Bárcsak ne rettegnék ennyire, bárcsak lenne bennem több tartás, bárcsak ne érezném magam ennyire szerencsétlenül elesettnek.

- Sam – szól utánam anya határozottan, ahogyan Rylan elhajt Gilberttel az anyósülésen. Nem tudom nem észrevenni, hogy Gil nem néz többet rám.

Egy pillanatra becsukom a szemem. Nagyot nyelek, mintha az bármit is segítene, mintha az mágikusan véget vetne ennek a hatalmas nagy szarviharnak. Megmarkolom a táskám pántját és megindulok az autó felé.

Anya szótlanul beindítja a motort. Egy pillantást sem vet rám és egész úton hazafelé nem mond semmit. Csupán két dolgot tudok leolvasni az arcáról: féktelen haragot és undort, amitől vékony ajkai körül mély ráncok jönnek elő. Sosem láttam még ilyennek.

 

***

 

- Ülj le – mondja anya a nappali felé intve, amikor hazaérünk. Drake a lépcső tetején ülve figyel, és amikor meghallja anya hangját, felpattan. – Drake, menj a szobádba.

Drake aggódva rám néz, de az agyam valahol máshol jár. A félelemtől nem forognak úgy a gondolataim, mint ahogyan szoktak. Nem cikáznak össze meg vissza, nem pattognak egyik szorongó ötletről a másikra. Az agyam helyén egyetlen zsibbadt gondolat vibrál: ne, kérlek, ne.

Egy utolsó pillantást vetek Drake-re és besétálok a nappaliba. Apa zsebre tett kézzel, feszülten áll az ablak előtt, a lábaival a padlón dobol. Amikor meghall, azonnal megfordul.

- Igaz ez, Sam? – kérdezi türelmetlenül.

Az indulattól vörös az arca. A hangjától elönt a szégyen és csípni kezd a szemem, a szívem a fülemben dübörög, és olyan gyávának és aprónak érzem magam, mint még soha. Nem tudom felfogni, hogy ez történik. Egyre csak azt mondogatom magamban, hogy ez nem lehet igaz, hogy anya és apa nem gyűlöl, hogy lehet, hogy el van baszva a családom, de valahol azért csak szeretnek, csak nem undorodnak tőlem. Hogy lehet, hogy most mérgesek és feldúltak, de pár nap múlva már nem lesznek azok, és lesz még idő, amikor újra a szemükbe tudok nézni.

De aztán anya is belép a szobába, és rám sem tud nézni. Elmegy mellettem, egyetlen szó nélkül, alkohol- és nikotinszagot húz maga után. Amikor megáll, hátat fordít nekem.

- Válaszolj apádnak – mondja hidegen.

Mintha pofán vágott volna. Szóra nyitom a számat, de nem jön ki rajta hang. Úgy érzem magam, mintha fuldokolnék.

- Igaz?! – Apa üvöltésétől összerezzenek.

Hátra lépek. A hátam a falnak ütközik. Könnybe lábadnak a szemeim. Lecsukom őket, az ajkaim megremegnek. Szégyentől égő arccal, lassan bólintok. Nem merem kinyitni a szemeimet.

Apa élesen beszívja a levegőt. A hangtól ránézek. A szája elé teszi a kezét és káromkodik, aztán megrázza lehajtott fejét. Anya dermedten, némán, összeszorított ajkakkal és vérfagyasztó tekintettel néz ki az ablakon.

Gyűlölnek. Megvetnek. Undorodnak tőlem.

- Mióta? – kérdezi aztán anya idegesen. – Hm? Mióta megy ez?

Nem válaszolok. Könnyezve és megalázva bámulom anyát és apát, a két embert, aki a világra lökött, és most a tekintetükből mégis látom, mit gondolnak rólam valójában. Feltétel nélküli szeretet nem létezik. A szülői szeretetnek keserves, megfizethetetlen ára van, és én minden esélyemet elvesztettem rá.

- Nem régóta – nyögöm ki végül, de a hangom elcsuklik.

- Rád erőltette magát? – veti rá apa türelmetlenül.

Nem tudom eldönteni, komolyan gondolja-e, vagy csak kétségbeesetten reméli. Mind a ketten várakozóan néznek rám. Csak annyit kéne mondanom, igen, és mindennek vége lenne. Egyetlen kicsi hazugság, és nem néznének rám így. Csak egy szó, és újra szeretnének.

De a feltételezéstől rosszul leszek.

- Mi? Nem! – hördülök fel gondolkodás nélkül.

- Akkor mi a rosseb ütött beléd, ha?! – üvölt apa megint. – Mégis mit gondoltál, Samuel?!

Összébb húzom magam. Gilbertre gondolok és arra, mennyire rohadtmód szeretnék most vele lenni. Mennyire jó lenne most az ágyon röhögni vele, éjszaka a tévé fénye mellett, a takaró alatt. Mennyire jó lenne egy olyan világban, ahol anya és apa nem néznek rám úgy, ahogy éppen néznek.

Anya a két ujja közé fogja az orrnyergét és összeszorítja az állkapcsát.

- Ezzel próbálod magadra vonni a figyelmet? – kérdezi élesen. – Erről van szó?

Elborzadok. A felismerés, hogy ennyit és ezt gondolják rólam a saját szüleim, kiüti a levegőt a tüdőmből.

Hogy gondolhatnak ilyet? Tényleg ennyit gondolnak rólam? Tényleg ilyennek ismernek?

- Nem – válaszolok remegő hangon. A sírás kerülget, és ettől csak még jobban elszégyellem magam. – Nem – ismétlem erőtlenül.

- Akkor mi?! – kérdezi apa újra üvöltözve.

- Én csak…

Nem tudom folytatni. Apa belém fojtja a szót.

- Te csak mi? Hm? – Nagy levegőt vesz. A homlokán kidudorodik egy ér. Kifújja a levegőt. – Nem erre neveltelek!

- Neveltél? – A nagyképű kijelentéstől egy pillanatra újra megtalálom a hangomat. – Mégis mikor?!

- Ez akkor sem normális! – vág a szavamba. – Hogy fordulhatott meg egyáltalán a fejedben ilyen… - Eltorzult fintor jelenik meg az arcán. Amikor folytatja, szinte vicsorít - …undorító dolog!

Undorító.

Tudtam. Tudtam, hogy ezt fogják mondani.

Undorító.

És mégis. Elsírom magam. Minden erőmmel próbálom magamban tartani, de nem megy. Tíz körömmel próbálok kapaszkodni a méltóságom maradékába, de apám szavai esélyt sem adnak.

Undorító.

Anya kihúzza magát és szigorú, kimért szemekkel rám néz.

- Nem találkozhatsz többet vele – mondja ridegen. – Komolyan mondom, Samuel. Meg ne lássalak a közelében.

- De…

- Nem érdekel! – csattan fel ő is. Kinyújtja a kezét. – Add ide a telefonod!

Reflexszerűen rányúlok a zsebemre. Megszállottan markolászom a kijelzőt izzadt tenyeremmel, miközben anya szavaitól kiszárad a torkom. Mert, ha az én szüleim így reagálnak, Rylan is így vagy még rosszabbul fog. Ha anya és apa megtiltják, hogy lássam Gilbertet, Rylan mindent el fog követni, hogy ez tényleg így is maradjon.

Soha többet nem fogom látni Gilt.

- Ne – kérem szánalmasan. – Anya, kérlek, ne…

- Add ide! – üvölt megint. Vonakodva a kezébe adom a telefont, az ujjaim hiába markolásszák a kijelző hideg üvegét. Anya egy másodperc tört része alatt veszi el tőlem az utolsó reményszilánkot is arra, hogy újra halljam Gil hangját. – Nincs telefon, nincs laptop, nincs semmi. Világos? – kérdezi. – Ha meglátom vagy meghallom, hogy egyetlen szót is szóltál hozzá, Samuel, az apádhoz költözöl.

Kegyetlen tekintettel bámulnak rám. Az arcom ég és a bőröm csíp a rászáradt könnyek alatt. Szánalmas, visszataszító látvány és undort keltő csalódás vagyok a szemükben. Mégis Gilbertre gondolok. Ha nem csókol meg azon az estén majdnem két hónappal ezelőtt, most nem állnék itt megszégyenítve, anyám és apám egyesített undorában.

És mégis. Nem kívánom, bárcsak meg se történt volna.

- Megértetted? – teszi zsebre anya a telefonomat. Remegő ajkakkal bólintok. – Menj a szobádba.

Habozás nélkül rohanok fel a lépcsőn. A tetején ott ül Drake, és amikor meglátja sírástól vöröslő fejemet, sajnálkozó szemekkel lassan feláll és odasétál hozzám. Kérdezés nélkül átölel. Váratlan és szokatlan tőle, de anya és apa felháborodott arca és szörnyű szavai után úgy szorítom magamhoz a bátyámat, hogy belefehérednek az ujjaim. Nem tudom tovább magamban tartani.

- Gyűlölnek – bőgöm bele a vállába.

Drake vigasztalón megsimogatja a hajam. Együttérző sóhajjal csitítgat, miközben keservesen zokogok.

- Minden rendben lesz – hazudja ő is.

Nem hiszek neki.

 

***

 

Gilbertet kiveszik az iskolából. Anya konnektorral együtt tépi ki a falból a számítógépem kábeleit, aztán az egészet ledobja a lépcső tetejéről, a monitor pókhálósra törik és a járólap bereped alatta. Nem adja vissza a telefonomat, nem mehetek sehová, nem találkozhatok senkivel iskola után, és vagy ő jön értem minden egyes alkalommal, vagy Drake. Nem szól hozzám, rám se néz – de a sörösdobozok és a borosüvegek egyre csak gyűlnek a konyhában. Hetek telnek el így, feszült néma csendben és idegőrlő alkoholszagban.

Semmit nem tudok Gilbertről. Éjszakánként róla álmodok: a csókjáról, amitől bennem rekedt a levegő, az illatáról, amikor fölém hajolt, a bőréről, ahogy remegtek alatta az izmai a hotelszoba sárga fényében. Sajgó mellkassal és száraz szemekkel szemöldökéről és arról az idegesítő gúnymosolyáról ábrándozok, amit mindig annyira nagyon utáltam, és most mégis mindent megadnék azért, hogy újra lássam, hogy durván lecsókoljam fölényes arcáról.

Idegennek érzem magam a saját házamban, a saját családtagjaim között. Drake igyekszik. Annyira nagyon igyekszik – támogatni, nyugtatni és egyszerűen csak ott lenni, de az ölelésektől és az üres, reményteli szavaktól szépen és lassan elzsibbadok. Hozzászokok a sötétséghez: a szobámban, a lehúzott redőnyök és a koszos ruhahalmok között nem ítél el senki.

Nem úgy, mint az iskolában, ahol Gilbert hiánya minden nappal egyre hangosabban ordít az arcomba, ahol a srácok folyton aggódó tekintettel és sajnálkozó mosollyal az arcukon néznek rám. Ahol senki nem mer őszintén hozzám szólni, nehogy összetörjek. Ahol az egész botrány kiszivárog.

Bobbyval és a többiekkel kezdődik, néhány túlságosan hangos kijelentéssel és óvatlan felcsattanással, amikor kiszedik belőlem, mi is történt. Bobby kiakad és a nyakamba ugrik, miközben én igyekszem minél mélyebbre folytani magamban a könnyeket és az egyre erősödő tehetetlen haragot. Spike hangosan káromkodik, Rió szomorúan vállon vereget, Tadaco pedig elkapja a tekintetét, amikor ránézek. Aztán lassacskán, a napok múlásával végleg kicsordogál a társaságból. Nem sokkal később már mindenki tudja.

Nem tűnik fel rögtön. Egyik reggel, amikor anya szó nélkül, a megszokott hideg gyűlölettel és megvetéssel a szemében kirak az iskola parkolójában, páran összesúgnak a hátam mögött. Nem gondolok bele semmit, nem is foglalkozok vele, mert anya rideg tekintete és feszült hangja még mindig a világot töri össze bennem, újra és újra minden reménytelen reggel, ahogy hosszú perceken keresztül állok a parkoló közepén és reménykedve nézem, miként anya mereven elhajt. Ahogy mindig teszi.

Minden nap azzal a kiábrándult reménnyel kelek fel, hogy talán ez lesz az a nap, amikor anya újra mosollyal néz rám. Vagy egyáltalán rám néz – egyetlen távoli, szigorú pillantásnál tovább tartja rajtam a szemét, esetleg köszönésre nyitja a száját, amikor a kávéját kortyolgatva meglát a konyha küszöbén toporogva. De nem érkezik el ilyen nap. A folyamatos gyomorgörcs minden elutasító vállrándítással, minden tüntetőleges csenddel töltött perccel tovább erősödik, tovább tekeredik bennem, míg végül a wc fölött görnyedve kezdem a reggeleket és zárom az estéket. Nem mintha lenne bennem bármi, amit ki tudnék adni. A csempe hideg a tenyerem alatt, és a fehér falak brutális őszinteséggel csapják vissza a fülembe a saját hangomat.

Egyik reggel véresre harapdált szájjal és lerágott körmökkel sétálok az iskola folyosóján, lehajtott fejjel a Dorkóm piszkos orrát bámulva. A hátizsák nehéz és durva a hátamon, a pánt nyomja a vállamat. A folyosó fertőtlenítőtől és poshadt víztől bűzlik, és a fejem fölött a neonégő hangos kattogással pislákol. Nem nézek rá a mellettem ellépőkre, sem pedig a szekrények előtt sugdolózókra. A magam csendes nyomorában fürdök önsajnálattól és sértettségtől bűzölögve, a bőröm alatt egyre növekvő harag tekereg.

Minden reggel érzem, hogy az engem fojtogató csalódott szomorúság egyre csökken. Minden este, amikor lefekvés előtt a plafont bámulom, érzem a dühöt forrni a mellkasomban – minden Gilbert nélkül töltött nappal erősödik, minden elutasító fintorral nő.

Haragszom magamra, amiért ennyire hülye voltam és haragszom Gilbertre is, amiért hónapokkal ezelőtt meg mert csókolni. Akármennyire ostoba és irracionális is. De nem tart sokáig. Dühöm tárgyáva nem sokkal később apa és anya válik, átkozom őket, amiért ennyire előítéletesek, amiért ennyire zártelméjűek, amiért veszik a bátorságot, hogy így viselkedjenek velem. Amiért probléma nélkül gyűlölik és vetik meg a saját gyereküket. Amiért a szeretetüket feltételekkel adják. Haragszom az egész világra, olyan végtelen szenvedéllyel és odaadással, amit még sosem éreztem magamban. Tudom, hogy egyre közelítek a robbanáshoz.

Egy kisebb hegyomlás olyan erővel csapódik bele a vállamba, hogy háttal érkezek a földre. A levegő kiszorul a tüdőmből, a táskám csattanva lerepül a vállamról. A szemeim előtt a plafonról lógó lámpák fénye sápadtan összemosódik. A folyosón visszhangot ver a kitörő nevetés, és a látómezőmben sötét alak jelenik meg: szögletes fején gondosan fésült haj, arcán szadista mosoly.

- Buzzancs – köpi felém a srác. Kyle-nak hívják. Pár évvel jár felettem.

A haverjaival együtt fintorogva átlépnek fölöttem. Valamelyikük rálép a karomra.

 Senki nem szól, senki nem segít fel. A nevetés abbamarad, helyette síri csöndbe burkolózik körülöttem az embertömeg. Sajgó vállal összeszedem a táskámat, leporolom magam, és megalázva, kussban megindulok a könyvtár felé. Sokadjára ismét azt kívánom, bárcsak elnyelne a föld, de innentől kezdve csak tovább rosszabbodik a helyzet.

A többség nyilván leszarja az egészet. Az emberek nagyrészét nem érdekli már, ki kivel mit csinál, még olyanok is akadnak, akik egy-egy bátorító mosolyt küldenek felém. De egyes tinédzserek kegyetlenek és ostobák, tele félelemmel és bizonytalansággal. Spike és a srácok nem hagyják, hogy egyedül menjek bárhová. Hűséges testőrként követnek és figyelik a folyosót szünetekben, de ők sem tudnak mindig ott lenni, így egyik délután fülsüketítő csattanással vágódok bele a szekrényem ajtajába, amikor Kyle újra megtalál. A lakat az oldalamba fúródik és felszisszenek.

- Mi van, buzzancs, nem tetszik, ha fáj? – röhögi a képembe ugyanaz a hegyomlás.

Ismét meglök, és a lendülettől beverem a fejem az ajtóba. Felröhög, a haverjai szintén, engem meg elönt a harag – tehetetlen, irányíthatatlan düh és sértettség, nem csak a srác és a haverjai miatt, hanem anyám és apám miatt is. Amiért úgy néznek rám, mintha leprás lennék, amiért hozzám sem szólnak, amiért minden apró légvétellel azt sugallják, undorító és mocskos vagyok.

Észre sem veszem, amikor ökölbe szorítom az ujjaimat. Először fel sem fogom, mit csinálok: a kezem magától mozdul, a lábam magától indul meg. Valahol a mozdulat közepénél az az egyetlen gondolat villan át az agyamon, hogy teljes erőből kell ütnöm és gyorsan, mert ha ezt elbaszom, a következő megálló a sürgősségi lesz.

Amikor az ujjperceim izomból Kyle állába érkeznek, valami hangosan felreccsen és a srác némán a földre borul. Megpróbál felkelni. Időközben megtalálja a hangját, és felrepedt szájához szorított ujjakkal káromkodni kezd, aztán gyilkos tekintettel rám néz. Egy pillanatra megtorpanok, ahogyan tudatosul bennem, mit is csináltam, ahogyan felfogom, hogy komolyan behúztam egyet valakinek, nemhogy Kyle-nak. Kyle-nak, akinek az apja menő ügyvéd, és valószínűleg több maffiózót ismer, mint maga a Keresztapa.

Kyle újra megpróbál feltápászkodni a padlóról. Tudom, hogy ha sikerül neki, a haverjaival együtt úgy szarrá fognak verni, hogy azt az őseim is megérzik. Nagyot nyelek, és körbe nézek: az ügyeletes tanár sehol nincs, de cserébe Spike és Rió sem. Teljesen egyedül vagyok, Kyle-lal és a haverjaival szemben, de most már nincs megállás.

Összekaparom a bennem fortyogó dühöt és haragot. Kyle után vetődök a földre, még mielőtt tényleg észhez térne. A folyosó elmosódott foltokká és torz hangokká változik körülöttem, amíg ököllel ütöm és verem a srácot ott, ahol éppen érem. Olyan megállíthatatlan indulattal és elfojtott őszinteséggel ütöm, hogy többé már nem hallom, melyikünk üvölt valójában és nem érzem a pólómat ráncigáló kezeket. Amikor egy tanár és Kyle haverjai percekkel később leráncigálnak róla, az ujjaim véresek és zsibbadtak, és a tüdőmben a levegő egyszerre túl forró és fagyos.

Körülöttem a tömeg némán, döbbent szemekkel mered rám és figyeli, miként Kyle-t a haverjai lekísérik az orvosiba. Az ügyeletes tanár a pólómnál fogva tart és üvölt az arcomba, de a fülem csengése és a szívem dübörgése elnyomják a hangját. Buta szemekkel, tompán bámulom szájának mozgását.

Tíz perccel később zúzódásokkal teli kézzel és felrepedt szájjal ülök az igazgatóval szemben, a kezében lévő telefon túloldalán anyám rezignált sóhaját hallom. További húsz perccel később szótlanul ülök az anyósülésen, és anya csendes haragja hosszú idő után először egyáltalán nem hat meg. Ha eléggé mélyre ások a mellkasomban tomboló ürességben, a pillanat egy tört részére nyugodtnak érzem magam.

A hideg ablaküvegnek támaszkodva arra gondolok, Gilbert mennyire büszke lenne rám most.

 

4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2020.08.08. 03:06
Zoey7892

Szia! Bocsi, hogy rosszul fogalmaztam reálisnak reális csak akkor is olyan kiborító, hogy így kell lereagálni ezt az egész helyzetet a szülőknek. Szomorú és nem ezt érdemelnék a srácok. Szóval még nem értünk el a tényleges mélypontra? :O Azért kicsit megnyugodtam, hogy pozitív vége lesz, alig várom, hogy olvashassam. ^^

Idézet
2020.08.07. 02:09
Zoey7892
Szia. Lehet velem van a baj, de szerintem kicsit túlzás volt ez a reakció mindenki részéről. Egyáltalán honnan tudták meg a szülök ez kiderül valaha? Nem tudom milyen befejezést szánsz a történetnek, de remélem egy kicsi pozitívabbat. Én nagyon remélem nem hiába szurkoltam a fiúkért évekig.
Válasz:

Szia!

Sajnálom, hogy túlzásnak érzed, mivel pont hogy mindig a lehető legnagyobb realitásra törekszem a történetnél. Saját tapasztalataimat és két meleg legjobb barátom coming out sztoriait vettem alapul, és hát nagyjából pont ugyanez volt a reakció. Sajnálom, hogy szerinted túlzás, sajnos az élet szerint nem az :( 

Pozitív lesz a vége, esküszöm, csak addig még el kell érnünk a tényleges mélypontra :/

Köszi, hogy írtál! Remélem, a következő részt reálisabbnak találod majd :)

xoxo

Idézet
2020.08.06. 23:16
L. Andi

Szia! Huhh, ezer éve nem sírtam ennyit egy történeten 😅 egyáltalán nem volt erőltetett, sajnos túlzottan is igazinak tűnt 😔 Borzasztóan sajnálom őket, annyira nem fer, hogy az ember nem lehet önmaga, mert bizonyos emberek azt gondolják, hogy ez nem normális 😔 imádom Draket és a Spike- Rió párost amiért ennyire támogatóak ❤ a fejezet remek volt, ismét, remélem azért az "utolsó" fejezet ennél valamivel vidámabb lesz 😅❤

 


Válasz:

Szia!

Örülök, hogy reálisnak tűnt, tudjátok már jól, hogy mindig ez a célom. Örülök, hogy tetszett, de azért egyelőre még ne készülsz szivárványra meg kiscicákra, a srácok sajnos még egy picikét szendvedni fognak, mielőtt odáig eljutnak :/

Köszi, hogy írtál!

xoxo

Idézet
2020.08.06. 21:39
Kriszti
Szia! Tökéletesen jól átérzem Sam megsemmisült depresszióját, én is kb úgy érzem magam, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Sokszor. Annyira szeretem ezeket a fiúkat, mintha én is a társaság részese lennék. Próbáltam magam felkészíteni a legrosszabbra, de ennyire rosszra nem számítottam. Azért kérlek mondd, hogy a végén boldogok lesznek :( A szívem szakad meg jelenleg.
Válasz:

Szia!

Esküszöm, happy end lesz ebből, csak addig még kicsikét szenvedniük kell a srácoknak (meg így nektek is, bocsi). Sajnálom, hogy megnyomorgattalak lelkiekben, remélem, a végén majd kárpótolni tudlak.

Köszi, hogy írtál!

xoxo

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
HELLO


Üdv a Midnight Stories-on!

A történet saját slash, illetve yaoi/shounen-ai története(i)mmel foglalkozik. Ebből kifolyólag az oldal homoerotikus tartalommal bír, éppen ezért tizennyolc éven aluliaknak és/vagy a műfajt nem kedvelőknek nem ajánlott. Aki az utóbbi kategóriába tartozik, legyen szíves még most távozni, lehetőleg gyűlölködés nélkül. Mindenki másnak kellemes időtöltést itt! 

xoxo
Midnight Girl

 
NAVIGÁLÓ



Főoldal

 

Történetek

 

Egyebek

 


 
FOLYAMATBAN


Friendship 2021 6. fejezet
Várható: 10.08-ig


Howling 2. fejezet
Egyszerre egy dologgal tudok foglalkozni, úgyhogy várhatóan az FS2021 befejezte után kerül fel a második rész. Mindenfélekképen szeretném folytatni, mert már nagyon régóta a fejemben van az ötlet.
 

 
CHAT
 
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
INFO


Név: Midnight Stories
Nyitás: 2013.04.03.
Szerk.: Midnight Girl
E-mail:
afg.toth.dominika@gmail.com
Téma: yaoi, shounen-ai; slash
Korhatár: 18+

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2010-12-01
 

    

 

 

 

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak