2021. május 20. csütörtök

Olivér az ágyán ül Áfonyával és Borival – az egyik kezében a telefonja, másikban az Ádámtól kapott, azóta enyhén szottyos szalvéta, gyomrában pedig ideggörcs.

Az ideggörcsöt több dolog okozza egyszerre. Egyrészt Olivér még mindig küszködik annak a ténynek a feldolgozásával, hogy ő tényleg, komolyan, visszavonhatatlanul coming out-olt a barátainak pusztán csak azért, mert Bori így döntött. Éppen ezért rettentően neheztel is a lányra, mert ugyan semmi probléma meg köpködés nem lett belőle, mégsem volt Borinak túl sok joga ehhez az egészhez, és ez nagyon-nagyon irritálja Olivért – ez a fentiekben megnevezett ideg- és gyomorgörcs második oka. A harmadik ok a kezeiben szorongatott szalvéta és mobiltelenfon kombójából adódik, illetve abból, hogy ha ő most komolyan bepötyögi a papíron lévő számokat, akkor életében először randizni fog egy sráccal.

- Az Istenért, Oli, ne tökölj már ennyit! – türelmetlenkedik Bori mellette az ágyon.

- Vagy mi, ezt is megoldod helyettem? – vágja vissza Olivér gondolkodás nélkül.

Bori egy pillanatra megáll, kicsikét összehúzza magát, aztán viszonylag hihető bűnbánatot erőltet a tekintetébe.

- Jaj, ne már! Még mindig ezen vagy fennakadva? – kérdezi. – Mondtam már, hogy nagyon sajnálom!

Olivér erre nem válaszol, mert úgy érzi, semmi szép nem tudná elhagyni a száját, szóval helyette ismét méregető szemekkel nézegeti a kezében tartott két tárgyat. Akárhányszor és akárhányféleképpen igyekszik elképzelni a jövőbeli, potenciális telefonbeszélgetést Ádámmal, egyszerűen annyira kínosnak és gáznak érzi, hogy a hideg futkos tőle a hátán.

- És ha inkább írnék egy smst? – kérdezi bizonytalanul.

- Smst? Hány éves vagy, nyolcvanöt? – háborog Bori.

- Mert aztán ténylegesen felhívni valakit akkora szokás ma!

- Basszus, tényleg – válaszolja a lány. – Akkor írj neki Messengeren!

- Azt se tudom, mi a vezetékneve!

Bori artikulálatlanul morog-nyög egyet, aztán két tenyerébe temeti az arcát és enyhén megtépkedi saját haját.

- Nem hiszlek el, gyerek, komolyan mondom! – szól. – Akkor csinálj, amit akarsz.

- Jó, akkor írok egy smst.

- Írjá’.

Olivér így tesz, illetve legalábbis nekiáll. Kioldja a képernyőzárat, megnyitja az alkalmazást, benyomkodja Ádám számát, aztán kétségbeesetten nézegeti az üresen álló mezőt.

- Mit írjak? – kérdezi.

- Na mi van, most mégiscsak oldjam meg helyetted? – vágja vissza Bori.

Olivér jobb híján kidugja rá a nyelvét, végül nagy levegőt vesz, és megfogalmaz egy rövid, lényegretörő üzenetet. Amikor készen van, gyorsan el is küldi, még mielőtt még túlságosan túlaggódná vagy -gondolná a dolgot. Aztán pánikolva Borira néz.

- Elküldtem – mondja hitetlenkedve.

Bori tejbetök-vigyort villant rá, izgatottan összecsapja a két tenyerét, és értelmezhetetlen sipítozásba kezd. Áfonya aggódva felpattan, és a farkát sebesen csóválva igyekszik minél hamarabb összenyalni a lány arcának minden érhető felületét.

Aztán Olivér telefonja jelzi, hogy üzenete jött.

2021. május 21. péntek

A menhely zajos és Olivér napja mozgalmas, így éppen megfelelő ahhoz, hogy egy kicsikét elterelje a srác figyelmét a közelgő napról. Arról a napról, amikorra Ádámmal találkozót beszéltek meg – a napról, amitől egyszerre iszonyat ideges és izgatott.

Olivér a menhely lerúgott de tiszta konyhájában áll a hűtő előtt egy méretes cumisüveggel a kezében. A hűtőből kétliteres, frissen fejt kecsketejjel teli palackot vesz elő, abból kiméri egy nagy bögrébe a szükséges mennyiséget, aztán pár másodpercre beteszi a mikróba azt. Amikor lejár az idő, Olivér beletölti a tejet a cumisüvegbe, és keveset a kezére nyomva belőle leellenőrzi, nem túl forró-e.

Pont jó, így a cumiüveggel felszerelkezve a kezébe veszi a repatriáló kulcsát és bezárja maga mögött az iroda ajtaját. A kennelekben ugatnak a kutyák és a madárházban huhognak a galambok és papagájok, a mezőn pedig lustán legelésznek a lovak, ahogy megindul a hátsó, látogatóktól elkerített rész felé. A repatriáló kapuja előtt megáll, kinyitja a lakatot, aztán vigyorogva nézegeti és hallgatja a ludak felháborodott harákolását, amikor elhalad a kerítésük mellett.

Megérkezik. Újabb lakat zárjával babrál, aztán már bent is van a szalmaillatú kis helyiségben. Bambi már az ajtó előtt várja éhesen, fél szemével kíváncsian méregeti az Olivér kezében tartogatott cumisüveget. Olivér az őzgida mohó szájához emeli azt, mire az azonnal rá is kap, Olivér pedig kedveskedő szavakkal simogatja, amíg pár perc alatt ki nem issza az üveget. Olivérnek nincs szíve azonnal otthagyni a gidát, így leül mellé a földre, és hosszú perceken keresztül simogatja, amíg vissza nem kell mennie a látogatókhoz.

A nap gyorsan telik. Az idő szép és kellemes, így a hétköznap ellenére egészen sokan érkeznek a menhelyre. A legtöbben csak körbejárják a területet és megnézegetik a kutyákat, macskákat, lovakat, szamarakat és madarakat meg rágcsálókat, de örökbe is fogadnak páran egy-kettő állatot, aminek Olivér nagyon örül. Szeret a menhelyen dolgozni, mert úgy érzi, legalább valamivel hozzájárul ahhoz, hogy a bekerülő állatoknak jobb életük legyen, de ugyanakkor időnként rendkívül meg is tudja terhelni őt.

A mozgalmas nap végén Olivér felsöpör az irodában, elteszi a helyükre az örökbefogadási papírokat, és leszámolja a kasszát. Még nagyban a nyugtatömbön szereplő összegeket adogatja össze, amikor meghallja az ismerős autó hangját, amint az leparkol az iroda ajtaja előtt. Olivér felnéz a papírhalomból, majd el is felejti, hol tartott, amikor a kocsiból kiszállva Ezra tekintete azonnal az övébe fúródik. Olivér nagy levegőt vesz és erőteljesen kifújja azt.

Ezra zsebre tett kézzel, hanyag eleganciával lép be az iroda ajtaján, majd fekete ingjének nyakába akasztja az orrán ülő napszemüveget.

- Hali – köszön. – Mennyi idő még?

- Nem sok – válaszolja Olivér. – Ha el nem baszom a számolást megint.

Ezra szája gonosz vigyorra húzódik, és két telt ajka közül kikandikálnak éles, fehér szemfogai. Olivér elkapja a tekintetét, mert hiába tudja, hogy a mosoly vérszívást jelent, a szívét ez abszolút nem érdekli.

- Ne gondolkodj túl sokat, még a végén megárt – mondja Ezra.

- Nyaljál kaktuszt, Ez.

Ezra nem válaszol, csak hümmög egyet, aztán körbenéz az aprócska irodában. Olivér sietősen visszaül a kassza elé és újra számolni kezd, ezúttal minden erejével koncentrálva a számokra, mert nem akarja Ezrát sokáig fenntartani. Hiába tudja, hogy a srácot abszolút nem zavarja, ha egy kicsikét várnia kell, hiszen azóta Ezra veszi fel őt a munkanap végén, mióta Olivér nekiállt a menhelyen dolgozni, de akkor is. Ezra szívességet tesz neki (nem is kicsit) azzal, hogy már fél éve minden egyes hétköznap meló után eljön Olivérért a város másik végébe pusztán csak azért, hogy Olivérnek ne kelljen hazabuszoznia.

- Bocsi – szól Olivér, amikor végez a számolással. – Az istenért sem akartak összejönni a számok.

Ezra megvonja a vállát.

- Legközelebb használd a szád, és segítek.

Olivér erre nem tud mit szólni, úgyhogy nem mond semmit. Az öltözőben gyorsan áthúzza a ruháit, a vállára kapja a táskáját, aztán Ezrával közösen kilépnek az irodából és Olivér kulcsra zárja az ajtót. Beülnek Ezra autójába (egy öreg, metálkék színű Volkswagen Santana – Olivér tudása és érdeklődése ennyiben kínkeserves halált is hal), majd megindulnak hazafelé.

Ezra autója tiszta és vanília illatú. A rádióban van USB csatlakozó, úgyhogy a kettejük által közösen összeválogatott lejátszási listát hallgatják útközben, mint igazából bármikor máskor is – Ezra halkan, szinte alig hallhatóan dúdolja a dalszöveget és Olivért kirázza a hideg a hangjától (a jó értelemben, mert Ezra hangja még a normálnál is mélyebb, amikor énekel vagy dúdol). Olivér kisebb-nagyobb sikerrel (inkább kisebbel) az énekesre próbál összpontosítani.

- Holnap lenézünk a Blöffbe – szólal meg Ezra nem sokkal később, amikor megállnak a Budai Vámnál. – Hétre eléd megyek.

Olivér megdermed, és máris érzi a mellkasában az ismerős szorítást. Elönti a bűntudat egyrészt, mert le kell mondania a programot, másrészt pedig azért, mert Ezrának még nem mondta el az okát. Hirtelen zavarba jön: ugyan Ezra haláli nyugalommal és nemtörődömséggel rendezte le Olivér spontán coming out-ját, ő még nem tudja teljesen normálisként kezelni a tényt, hogy igen, tényleg vonzódik a srácokhoz és ezzel a barátai is tisztában vannak. Főleg Ezra. Ezra, aki Olivér nemi identitás-krízisének fő kiváltója volt. És még mindig az, akármennyire is próbálkozik Olivér.

- Öhm – köszörüli meg Olivér a torkát, mire Ezra ránéz a szeme sarkából. – Nem tudok menni holnap.

Ezra kérdőn felvonja egyik szemöldökét, de a tekintete az utat figyeli.

- Mert? – kérdezi úgy, mintha tök hihetetlen lenne már a puszta gondolat is, hogy Olivérnek más dolga lenne. Ami valahol fair.

- Más programom lesz – válaszolja Olivér kínosan, ügyelve arra, hogy véletlenül se akadjon össze a tekintete Ezráéval.

Olivér tudja, hogy Ezra nem fog megelégedni ennyi magyarázattal, mert a srác rendkívül makacs, akaratos, és követelőző tud lenni, de attól még a lepényhal meg utoljára.

- Ami? – faggatózik tovább Ezra pontosan úgy, ahogyan Olivér sejtette.

Olivér megpróbálja megemberelni magát. Nem tudja megmagyarázni miért, de kicsit fél elmondani a másiknak, hogy mi lesz a programja holnap. Kínosnak és zavarba ejtőnek érzi, de lehet, hogy csak azért, mert ha teljesen őszinte magával, Olivér legszívesebben Ezrával menne randizni holnap. De az nem fog bekövetkezni soha, és valahogyan muszáj túltennie magát a legjobb barátján, és Ádám nagyon helyes és kedvesnek is tűnt a Szabad Kikötőben. Ha valaki, akkor ő biztos képes lesz vele elfeledtetni Ezrát.

Olivér vesz egy mély levegőt, hangosan kifújja azt, aztán szóra nyitja a száját. Jobb gyorsan letépni a sebtapaszt.

- Ádámmal találkozok – mondja ki gyorsan és túlontúl hangosan.

Ezra kezei megmerevednek a kormányon, és a szemöldökei összeráncolódnak. Piercinges ajkába harap, a nyelvével megbökdösi a fémet, és egy pillanatra sem néz el az útról, pedig egy újabb pirosnál állnak a Lánc utcánál.

- Ki az az Ádám? – kérdezi érdes hangon.

- A srác a Szabad Kikötőből – magyarázza Olivér halkan.

Ezra beharapja a száját, és a ráncok a két szemöldöke között elmélyülnek. Olivér félve, visszatartott levegővel nézi a reakcióját, ahogyan meredten előre bámulva figyeli az utat. Aztán, mintha villám csapott volna belé, Ezre hirtelen bólint egyet és furcsa, hideg hangon ennyit szól:

- Értem.

Ennyi. Az út hátralévő részében nem szólnak egymáshoz, és Olivér nem tudja, mit gondoljon és mihez kezdjen a helyzettel. Nem érti Ezra reakcióját: a srác a múltkor hülyének nevezte Olivért, amiért Ezra véleménye miatt aggódott, erre most mégis úgy tűnik, mintha gyilkolni tudna.

Már éppen számonkérné Ezrát, amikor megérkeznek Olivérék háza elé – Olivér tüdejében már ott a levegő, a mellkasában meg a sértettség-harag kombója, de akkor Ezra ránéz és rámosolyog.

- Érezd jól magad, nyomi.

Tíz perccel később, amikor Olivér már az ágyának szélén ül Áfonya fülének tövét simogatva, még mindig nem tudja kiverni a fejéből, hogy mennyire nem volt valami őszinte az a mosoly.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés