Másnap reggel Gilbert mellett ébredek. Ő még alszik: a haja kócos, a vonásai békések és egészen lágyak. A hátán fekszik, egyik keze a hasán, a másik valahol a párna alatt, és az ablakon klisésen betűző napfény a mellkasára tűz. Perceken keresztül csak nézem őt, mire meglátom: a nyaka és a válla közötti finom részen óriási véraláfutás van. Szinte már büszke vagyok magamra.

Aztán ránézek az éjjeliszekrényre, amire Gilbert előző este rádobta a doboz kotont meg a síkosítót, és a tegnap emlékeitől elönti a vér az arcom. Elkapom a tekintetemet, le a padlóra, de az a látvány sem segít a zavaromon, mert a ruháink szanaszét hevernek a szőnyegen és a bútorokon, gyűrötten és hanyagul.

Visszanézek Gilbertre. Akaratlanul is idióta mosoly ül ki az arcomra, mert lehet, hogy zavarba hoznak a tegnap este emlékei, de bánni nem bánom, ami történt. Az tény, hogy úgy érzem, valami teljesen megváltozott kettőnk között, még sokkal jobban, mint az első csók után. Az is tény, hogy Gilt nézve elfog a rajzolhatnék.

A vázlatfüzetemet és egy marék megviselt grafitceruzát elővéve az ágy támlájának vetem a hátam. Gilbert felszínesen szuszog mellettem mit sem sejtve az éppen őt érő atrocitásokról. A szája enyhén szét van nyílva és a mellkasa lassan fel-le emelkedik, miközben én olyan nyugodtsággal rajzolom őt, mintha világ életemben ezt tettem volna.

Nagyjából félóra telhet el így, mire mocorogni kezd. Még mindig csukott szemekkel a feje fölé emeli két karját és nagyot nyújtózkodik. Ökölbe szorítja két kezét és megdörzsöli a szemeit, aztán olyan hangot ad ki magából, ami egyszerre tűnik morgásnak és nyöszörgésnek. Az arcom kétségkívül bugyuta vigyorra áll, amikor rám néz.

- Te most engem rajzolsz? – kérdezi álmosan. Valószínűleg gyilkos indulatot próbál sugározni magából, de csúfos kudarcot vall vele.

- Az attól függ – vonom meg a vállam. Kicsit módosítva a vonalakon folytatom a rajzolást.

- Mitől?

Nagyképűen rávillantom a fogaimat.

- Szeretnéd, hogy téged rajzoljalak?

Gilbert egy pillanatig furcsán néz rám, és az orrának töve ráncolódik, ahogyan a fejét törve összevonja két szemöldökét. Az oldalára fekszik, a takaró jóval, jóval lejjebb csúszik a derekán, és a látványtól egy másodpercre minden eddig összekapart fókuszom kiugrik az ablakon. Felvakargatom a betonról és figyelem, amint Gil félig könyökölve kitámasztja fejét a kezén.

- Nem vagy kibukva? – Kérdés helyett inkább hitetlenkedő kijelentésnek hangzik. Ha nem lenne jogos, tuti sértésnek venném, hogy ennyire beszarinak tart. Amikor folytatja és hirtelen kibújik belőle a régi, megszokott, baszogatós éne, majdnem tényleg fejbeverem. – Nem fogsz visítva elrohanni? Füled-farkad behúzva elmenekülni?

Beleütök a vállába.

- Kapd be – mondom. Rögtön szólásra nyitja a száját, de megelőzöm. – Képletesen. Faszfej vagy. Különben is, miért lennék kiakadva?

Nem válaszol, de fintorra húzza a száját. Mind a ketten pontosan tudjuk, hogy miért.

Talán mert tegnap este elvesztettem a szüzességemet a legjobb haverommal?

Gil összehúzza a két szemét, és felettébb elmélyülve tanulmányoz. A tekintetétől úgy érzem magam, mintha egy hülye nyúl vagy őz lennék – mintha Gil nem tudná eldönteni, komoly vagyok-e, vagy pedig a következő pillanatban halálfélelemmel fogok-e elrohanni. Egy drámai sóhaj kíséretében lerakom a vázlatfüzetet az éjjeliszekrényre. Visszafordulok Gilbert felé, lejjebb hernyózok az ágyon, aztán meggondolom magam.

Megmarkolom a vállánál és lenyomom a matracra. Átvetem a lábamat a derekán, aztán lovaglóülésben megcsókolom. Azonnal utánam nyúl és közelebb húz, az ujjait a tarkómra kulcsolja.

***

Otthon a ház romokban áll. Vasárnap van, anya a szobájában alszik még, pedig bőven elmúlott már a reggel. A konyhában a mosogatóban törött pohár szilánkjai hevernek, a padló  kiömlött vörösbortól ragad jókora tócsában, és éktelen cefreszag van.

Ledobom a táskámat a szobámban, átöltözök, és unott sóhajjal megkezdem a szokásos nagytakarítást, miközben akaratlanul is abban reménykedek, anya jó ideig nem ébred még fel. Szeretem – ha józan –, de amikor ennyire szarrá issza magát, legszívesebben felpofoznám.

***

Nem mondanám, hogy Gilberttel túl sokat változott volna a kapcsolatunk. Persze, az esküvő éjszakája nyilván eléggé nagy dolog volt és tényleg olyan érzés, mintha valami hihetetlen változás történt volna kettőnk között, de a gyakorlatban minden nagyjából ugyanúgy van, mint előtte volt. Gil még mindig rettentően cinikus és szarkasztikus, még mindig folyamat baszogat – viszonylag átvitt értelemben.

Szóval, amikor hétfőn megjelenünk a könyvtár előtt és leülünk a szokásos helyünkre, teljesen indokolatlan, hogy nem tudom levenni a szemem Gilbertről. Alig figyelek arra, amit a srácok mondanak, a hangjukból szinte semmi nem ér el az agyamig, amíg Bobby türelmetlenül meg nem lengeti a tenyerét a szemeim előtt.

- Szöszi! – sipít a fülembe. – Kocsányon lógnak a szemeid.

Felé kapom a fejem.

- Kocsonyán?

Bobby felnevet, Spike pedig akkora erővel horkant fel és veti hátra a fejét, hogy beleveri a falba.

- Bassza meg! – üvölt fel a tarkóját nyomorgatva. A vigyora hamar visszatér azonban. – Mi van, Sammy, Halvore leszívott?

Végül is.

Bobby mozdulata megakad, és szúrós szemekkel ránéz Gilbertre. Egy ideig bámulja, a tekintete kíváncsi, aztán minden kérdezés vagy előjel nélkül megragadja Gilt a vállánál fogva és a mutatóujját beakasztja a pólójának nyakába. Gilbert rohadtul meglepődik, mert nincs hozzászokva, hogy rajtam kívül bárki egyáltalán hozzá merjen érni. A meglepődöttséget hamar morgásra váltja, amikor a nyakán lévő lila folttól Roberta hangosan magába szívja a levegőt.

A hangtól Spike és Rió is előrehajolnak, Tadaco pedig enyhén felénk fordítja a fejét. Gilbert egy agresszív mozdulattal a nyakára nyomja a kezét és tajtékzó szemekkel Bobbyra mered. Rió érdektelenül hümmög egyet, aztán feloldva a telefonjának kijelzőjét annyit tesz hozzá a dologhoz:

- Szó szerint.

Ha rajzfilmben lennénk, Spike álla nem csak a földet súrolná, hanem a padlót átszakítva valahol a magma közepén égne szarrá. Bobby legyint, mintha Rió nem is mondhatott volna ennél nagyobb hülyeséget.

- Ugyan – mondja. – Sammy nyuszi ahhoz. Még túl ártatlan.

Várakozóan rám néz, mintha azt várná, megerősítsem a kijelentését, de a párbeszéd annyira zavarba hoz, hogy fingom sincs, mit reagáljak. Égni kezd az arcom, úgyhogy szótlanul kibámulok a szemközti ablakon és nem nézek senkire, mert tudom, hogy különben teljesen egyértelművé válna, mennyire nincs igaza Bobbynak.

Mint kiderül, pont a hallgatásom a vesztem. Bobby megbotránkozott hangot hallat és izomból a vállamra csap. Hal módjára tátog, én pedig azon gondolkodom, mégis mióta tartozik a nemi életem Gilberten és rajtam kívül bárki másra. Felhúzom magam és épp készülök leosztani őket, amikor Gil sápasztóan nyugodt hangon megszólal:

- Ha ennyire úgy gondoljátok, bármi közötök van bármihez, kurvára tévedtek – kezdi. – Fogjátok be, hagyjatok minket békén, és koncentráljatok a saját elbaszott életetekre. A pöcsöm tele van, hogy állandóan mások életében kell turkálnotok.

A srácok hitetlenkedő arccal, némán merednek Gilbertre. Hosszú percekig egyikük sem mond semmit, csak láthatóan sértődötten gondolkodnak azon, amit éppen a fejükhöz vágott Gil. Bobby tüntetőlegesen keresztbe teszi a lábait és összefonja két kezét, aztán azért sem néz ránk. Spike megvonja a vállát és csendben marad, hasonlóan Tadához, aki hetek óta ránk se néz. Rió szólal meg egyedül.

- Jogos.

- Attól még pöcs vagy – veti oda Roberta Gilbertnek.

- Ezt eddig is tudtad – jön a reakció, mire Bobby nagyot bólint.

Megszólal a jelzőcsengő. Összeszedjük a cuccainkat és közepesen fagyos hangulatban megindulunk. Bénázok egy sort a táskámmal, amitől lemaradok, és először észre sem veszem, hogy Tadaco mellettem sétál megszokott kisegér módjára.

- Sam – mondja vékony hangon.

Megállok és felé fordulok. Tada zavartan markolja a táskájának pántját és nem néz a szemembe.

- Igen?

Habozva összepréseli a száját.

- Tudom, hogy nem az én dolgom, de… – kezd bele, az első gondolatom meg az, hogy hát, kurvára nem. – De nem féltek, hogy mit fog szólni?

He?

- Ki? – kérdezem. – A szüleink?

Tadaco megrázza a fejét és a füle mögé tűri a haját.

- Nem. Tudod – fölfelé bök a fejével és lesüti a szemét. – Ő.

Baszd meg, ez retardált.

- Te most viccelsz, ugye?

Ezzel az egyetlen, teljesen indokolt kérdéssel vérig is sértem Tadát, de valljuk be őszintén, rohadtul nem az én hibám, hogy ekkora barom. A nyakában lógó aranykeresztet morzsolgatja az ujjai között és úgy néz rám, mintha kurvának hívtam volna az anyját.

- Mi? – folytatom. – Most azt fogod nekem mondani, hogy a Pokolra jutok, vagy mi?

Félig viccnek szánom. Őszintén remélem, hogy Tadaco nem ezt próbálja éppen rám tukmálni, hogy ennyire azért nincs elszállva a csaj, de amikor megszólal, minden maradék belé vetett hitem elpárolog.

- Legalább Gilt ne rángatnád magaddal – mondja hozzá képest határozott és mérges hangon. Ha lenne bármi tartása vagy kiállása, még az is lehet, hogy szánalmon kívül mást is kiváltana belőlem, ahogyan gyorsan elszalad.

A nap további részében nem jön oda hozzánk, de jól is teszi. Az egyetlen szerencséje, hogy Gilbertnek nem mondom el, mert különben tuti, hogy meg lenne tépve. A legrosszabb, hogy egyetlen hangyafasznyi pillanatra sikerül elbizonytalanítania.

A zsebemben megrezzen a telefonom. Kiveszem, feloldom a képernyőt, aztán a kijelzőt bámulva kihagy egy ütemet a szívem. Drake üzenetétől olyan rettegés fog el, amit még életemben nem éreztem. Már réges-régen becsöngettek, de én csak ott állok a folyosó közepén a mobilomat szorongatva, miközben ugyanazt az öt szót olvasom újra meg újra.

Ez egy rémálom. Ez nem történik meg. Ilyen nincs.

Hiába igyekszem, a szavak jelentése nem változik. Amikor az ügyeletes tanár üvöltve elküld az órára és én még egy utolsó pillantást vetek az sms-re, az még mindig ugyanazt a vérfagyasztó üzenetet tartalmazza.

„Itt van apád. Tudnak rólatok.”

Súgó 5 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2020.08.06. 16:35 SilverMoon Szia! Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen nincs!   Amikor megláttam, hogy hányas az utolsó rész száma esküszöm elsírtam magam. Olyan butának éreztem magam! A fiúk történetét még a Merengőn találtam vagy.... 2-3 éve? Mindegy is, de 1 órával ezelőttig úgy éreztem elkövettem vele életem legnagyobb hibáját, ugyanis oda volt írva, hogy befejezetlen és én mégis elkezdtem. Nem szoktam ilyet csinálni, de annyira megtetszett a leírás, miért ne próbálhatnám ki. Na ja. Aztán megszállott lettem. Majd úgy 2 rész után csend és hullaszag lepte el a Merengőt. Hónapok óta nem volt új rész! Nálam a sztori ott abba is maradt, hogy Gil beteg és elalszanak a kanapén. Én meg a hajamat téptem, mert végre van egy k***a jó sztori de nincs folytatás. Most pedig Isten megfogta a kezem és nem tudom, hogy, de ide vezetett! És az utolsó publikálás sem volt olyan régen! Nem tudom, hogy tervezed folytatni, de most már ha bele bolondulok is kitartok mellettük! Tundnom kell a végét!  Imádom Samet és Gilt, s a baráti körük is mindent visz. Tada kicsit felspanolta a vérnyomásomat, de se gáz! Ilyen is kell. Amúgy annyira meg tudom érteni Sam érzéseit. Nem kis bátorság kell, hogy az ember ilyet be merjen vallani, főleg ha ilyen szülei vannak. Gil anyukájában bízok én is, hogy kisegíti a fiukat. Tudom, kell az izgalom, de kérlek szépen azért ne szadizd meg nagyon őket! Azt már félek,nem bírná ki a kicsi szívem ennyi idő után! Kérlek siess, én már nagyon várom!

2020.07.08. 20:23 Virág Szia! Egyre fájdalmasabb lesz elengedni ezt a két fiút, amikor vége lesz. Egyre jobban beleszeretek a kettejük történetébe és nem tudom megunni amikor az intim pillanataiknak lehetünk a részesei.  Sam olyan kis aranyos, amikor ábrándozva figyeli Gilt, nem zavartatva magát, hogy a többiek is ott vannak. Ami még külön tetszett, ahogy Gil kiosztja kicsit a többieket. Én is hülyét tudok kapni attól, amikor mások olyan dolgokban vájkálnak, amihez semmi közük.  Tadaco kicsapta nálam a biztosítékot. "Kicsit" túlzásba esett, Samnek jókora önuralomra volt szüksége, csodálom hogy nem küldte el a búsba. Szegény Sam meg van áldva a családjával, már előre félek a következő résztől. Remélem nem szakítják szét a fiúkat és happy end lesz a vége. Abban reménykedem, hogy Gilbert anyja lesz aki nem löki el őket. Nem tudom, hogy tervezed lezárni, de én nagyon szívesen olvasnék (ha úgy alakul a kapcsolatuk) "X évvel később"-i részt. Már az is régóta érdekel, hogy Gilbert mióta érez többet, mint barátság és hogy élte ezt meg? Tervezel esetleg erről írni? Így hogy már a finishben vagyunk, remélem valamelyikük kiböki végre a "szeretlek"-et. Ha megtörténik kiváncsi vagyok, ki fogja kimondani először és milyen körülmények között.  Félek a következő résztől, de remélem megkíméled a szívünket. Nagyon köszönöm ezt a részt is! Várom nagyon a folytatást!  Puszi Válasz: Szia! Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! Megértem, mit érzel. Éveken keresztül az életem hatalmas nagy részét tették ki a fiúk (még a hiátusok alatt is), szóval nem is igazán tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha vége.  A következő részről sajnos nem nagyon tudok mit írni anélkül, hogy lelőném a poént. A végét már a legelső fejezetnél tudtam, mi lesz, és ez az évek alatt nem változott bennem, még mindig úgy érzem, hogy az a befejezés illik ide, amit anno elképzeltem.  Őszintén szólva nem gondoltam, hogy Gil szemszögéből ilyet írnék, de most, hogy így mondod, lehet, hogy "epilógusként" kaptok egy ilyen részt. Köszönöm az ötletet! :) A "szeretlek" téma megint egy olyan dolog, amivel lelőném a dolgokat válasszal. Maradjunk annyiban, hogy ezt a témát is tervezem érinteni a következő fejezetben. Kíváncsian várom, mit szólsz majd a következő részhez. Remélem, nem leszel nagyon csalódott. :D Köszi még egyszer! xoxo

2020.07.08. 18:10 Lucy Szia! Hűha kiváncsi vagyok a szülők reakciójára nagyon engem is régóta érdekel, remélem nem akadnak ki nagyon. Tadaco fuu nem gondoltam volna, hogy ilyen kis görény nagyon megutáltam a csajt most. Kicsit szomorú vagyok, hogy az utolsó fejezet jön, de másrészt meg  végre olvashatjuk a lezárását a történetnek amire évek óta várunk és ennek nagyon örülök. ^^ <3 Válasz: Szia! A szülőkről no comment, sajnos nem tudnék spoiler nélkül válaszolni erre, de annyi biztos, hogy valami lesz. Tadaco... hát, igen. Az igazsgás az, hogy sosem szerettem a karakterét (még jó, hogy én "alkottam" meg, mi?), és én mindig is ilyen kis keresztény egérkének gondoltam, úgyhogy úgy éreztem, egy ilyen reakció tőle reális lenne. Remélem, nem találtad/találtátok túlságosan valószerűtlennek.  Én is felemás érzésekkel vívok magamban, hogy lassan vége lesz, de sajnos itt van az ideje. Köszönöm, hogy írtál! <3

2020.07.08. 14:43 Kriszti Szia! Rosszabbra számítottam, mikor írtad, hogy ne utáljunk. :D A szülők reakciójára régóta kíváncsi vagyok, remélem csak mérsékelten akadnak majd ki. Kicsit szomorú vagyok ugyanakkor, hogy a végéhez közelítünk, de legalább egy kerek egész történetünk lesz. Kíváncsian várom a befejezést. Válasz: Szia! Leginkább a cliff hanger miatt kértem, hogy ne utáljatok, illetve előre vetítve a következő fejezetre (van egy olyan megérzésem, hogy nem fogtok szeretni érte). Igyekszem a következő résszel, köszönöm, hogy írtál!

2020.07.08. 14:38 Adél Szia! Hű.. A barátok viselkedése tényleg zavaró, ilyen szinten nincs közük hozzá. Tadaco meg.. hát no comment. Amúgy nem lepődtem meg, hogy lebuktak, elég nyilvánvaló lehetett az esküvőn a dolog... 😅 nagyon nagyon várom a folytatást! 💗 Válasz: Szia! Köszönöm szépen, hogy írtál! Igyekszem a folytatással, ahogy tudok :)

1