Ezek után a napok visszatérnek a viszonylag normális kerékvágásba. Anya egy ideig úgy csinál, mintha nem történt volna semmi, pár nappal később kegyesen bejelenti, hogy ő nem haragszik rám és megbocsájt, Drake pedig szépen-lassan újra szóba áll velem. Gilbert láza elmúlik, és a hangjával együtt szerencsére bájos természete is visszatér.

Egy hét van még a tavaszi bálig és minden egyes nappal a pánik egyre nő bennem. A Gilbertnek tett ígéretem szép volt és jó, de alsóhangon is elhamarkodott és egyszerűen faszság. Azt mondtam neki, majd együtt megyünk, de hogyan a francba lehetne, ha itthon még mindig egy rohadt szót sem szóltam erről senkinek?

Betojtam, nemes egyszerűséggel. Tököm sem gondolta volna, hogy ennyire rémisztő érzés, amikor fel kell vállalnod magad, főleg annak tudatában, hogy az egész családod ki fog akadni és undorodni fog tőled.

Fingom sincs, hogy mit kéne tennem. Ahogyan látom, két lehetőségem van: 1) összekaparom minden nemlétező bátorságomat, közlöm anyával meg Drake-kel a tényeket, és mindent és mindenkit leszarva igenis Gilberttel együtt megyünk a bálba, vagy 2) Gil szemébe nézve elmondom neki, hogy anyámnak igaza van és tényleg egy gyáva féreg vagyok.

A második lehetőség puszta gondolatától elfog a bűntudat. A bűntudatom csak tovább erősödik, amikor rájövök, melyiket választom.

***

- Te most szakítasz velem? – kérdezi Gilbert csütörtök délután, egy nappal a bál előtt.

A szobájában vagyunk, Gil bálra szánt ruhája zoknival, öltönymellénnyel, zsebórával és csokornyakkendővel együtt kiterülve hever az ágyán. A szívem a torkomban dobog, a gyomrom görcsben áll, és olyan szinten szégyellem és gyűlölöm magam azért, amit éppen teszek, hogy komolyan el akarom ásni magam.

- Nem – vágom rá rögtön. – Nem. Hacsak nem akarsz kidobni ezek után.

Gilbert megkönnyebbülve kifújja a levegőt, amit eddig bent tartott, aztán felvont szemöldökkel rám néz.

- Ahhoz először nem ártana tudnom, miről van szó, Samuel – mondja, és a hangja szokatlanul kimértnek hangzik annak ellenére, hogy látszólag nyugodtabb, mint két perccel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy a teljes nevemen szólít, amitől kiráz a hideg.

Az ágyán heverő ruhakupacra nézek, a gondosan és meglepő törődéssel leterített és kisimított textildarabokra. Nagy levegőt veszek, ahogyan mentálisan még egyszer utoljára elátkozom a gyáva seggemet, de Gil megelőz. Ahogyan visszapillantok az arcára, azon rögtön látom, hogy tudja. Egy pillanatig azt hiszem, ordenáré módon ki fog osztani, esetleg ki is dob a franca, szó szerint és átvitt értelemben is, de helyette csak sóhajt egyet.

- Akkor erre nem lesz szükség – mondja teljes nyugodtsággal és alig kivehető csalódottsággal a hangjában. Némán a kezébe veszi a ruhákat és visszaakasztja őket a vállfára, miközben én gyökeret verve, zakatoló szívvel nézem őt. Amikor megszólalok, a hangom remeg.

- Sajnálom.

Gilbert megvonja a vállát, mintha nem is érdekelné, de a mozdulat erőltetett. Nekem háttal áll a szekrénye előtt, és nem kell zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, már rég nincs semmi dolga ott.

- Nem igazán ért meglepetésként – válaszolja aztán, amikor nagy nehezen megfordul. A hangja nem vádló, még csak nem is sértett vagy haragos, de érzésre olyan, mintha pofán vert volna.

- Én tényleg komolyan gondoltam, amit akkor mondtam – mondom szánalmasan. Annak ellenére, hogy igaz, még én is hazugságnak érzem.

- Persze, Sam – hagyja rám. Megint hátat fordít nekem és visszarakja a zsebóráját az éjjeliszekrényébe. Nem hisz nekem.

- Gil… - kezdem erőtlenül. A neve hallatán megpördül a sarkán, és egyetlen felemelt kézzel belém is fojtja a szót.

- Semmi gond, tényleg – mondja. Hazudja. Ismét megvonja a vállát és furcsa fintorra húzza a száját. – Megértem.

Közelebb lépek hozzá, mindenféle különösebb cél nélkül, szimpla reflexből. Gilbert hátralép egyet és felemeli a másik kezét is, maga előtt tartva mind a kettőt.

- Hagyjuk, jó? – szól. Megint megpróbálok odalépni hozzá, de ő csak feltartott kezekkel megint hátralép. – Nincs ehhez most kedvem. Menj el.

Ellenkeznék, de a tekintetétől a levegő is bennem reked. A szemei hidegek és távoliak, és olyan erővel szorítja össze az állkapcsát, hogy az izom szinte pattanásig feszül a bőre alatt. Fülem-farkam behúzva, hangtalanul távozom.

***

Másnap este hatkor, a bál kezdete előtt egy órával az ágyamban ülök, ölemben egy csoffadt kis vázlatfüzettel meg egy marék grafitceruzával. Fejhallgatóval a fejemen, cuftig tolt hangerővel süllyedek egyre mélyebb önsajnálatba és bűntudatba, miközben csak arra tudok gondolni, mekkora gyáva alak vagyok és mennyire rohadtul elbasztam valamit, ami minimum kurva jó volt.

Ugyanis Gilbert a tegnapi beszélgetésnek gúnyolt valami óta hozzám sem szólt, de nem is nagyon láttam. Délelőtt a szünetek alatt nem jött oda hozzánk, minden egyes órára késve érkezett, és akkor is, ha éppen volt mellettem még hely, a tőlem lehető legtávolabbit foglalta be. Került, de még csak meg sem próbálta rejtegetni.

Az érzést, hogy ezt rohadtul elbasztam, nem tudom lerázni.

A számok közti csendben épp hallom, hogy kopognak az ajtómon. Lejjebb tolom a fejhallgatót.

- Gyere – mondom.

Drake először nem nyitja ki teljesen az ajtót, hanem a kilincsbe és a félfába kapaszkodva behajol rajta. A tekintete szinte már bocsánatkérő, amikor megszólal.

- Ráérsz? – kérdezi.

Megvonom a vállam és magam mellé dobom a vázlatfüzetet. Drake ezt invitálásnak veszi, a kelleténél nagyobb erővel belöki maga után az ajtót és lehuppan az ágyam lábához. Másodpercekig szerencsétlen módon, tanácstalanul ül és végignéz a szobámon, mintha sosem látta volna még. Megköszörülöm a torkom, mire végre rám néz. Megvakarja a tarkóját, mint aki kínos beszélgetésre készül. Rosszat sejtek.

- Nem ma van a bál? – nyögi ki végül bénán. Bólintok, de nem mondok semmit. – És?

- És mi?

- Miért nem készülődsz?

- Mert nem megyek – válaszolom szimplán, de Drake nem tűnik túlságosan meglepettnek.

- Mert? – faggatózik tovább.

Megint megvonom a vállam. Nem tudom, mit hittem, amikor abban reménykedtem, talán nem teszi szóvá senki sem. Ez nem változtat azon a tényen, hogy fingom sincs, mit kéne erre hazudnom Drake-nek, de két perc néma csend után fel is adom.

- Gilbert visszamondta?

Drake kérdésére olyan hirtelenséggel kapom fel a fejem, hogy ropog tőle a csigolyám. Kidülledt szemekkel, pánikkal a mellkasomban meredek rá, és már éppen átlátszó tagadásra nyitnám a számat, amikor látom, hogy Drake szájának sarka enyhén felfelé ível. Mintha viccesnek találná a helyzetet, nem pedig visszataszítónak és undorítónak. A biztonság kedvéért értetlenséget színlelek.

- Mit mondott volna vissza?

Drake válaszul olyan fintorba rázza az arcát, amiből egyértelművé válik, hogy nem fogom tudni hülyére venni.

- Tényleg, Sammy? – kérdezi.

Nagyot sóhajtok és megvakarom a fejem. Fingom sincs, hogyan kéne kezelnem ezt a helyzetet, miközben azon kattog az agyam, mi a tököm történik most éppen?

- Láttál minket – jelentem ki. Teljesen hülye nem vagyok, és eddig is sejtettem, hogy az elmúlt időben Drake ezért viselkedett olyan furán. Amit nem értek az az, hogy akkor most miért tűnik mégis úgy, mintha nem zavarná?

- Valljuk be őszintén, hogy eléggé hülye húzás fényes nappal, a konyhaablak előtt lesmárolni egy srácot – állapítja meg szimplán, mintha ez lenne a világ legevidensebb dolga.

Elvörösödött fejjel, szégyenkezve nézek fel bátyám majdhogynem vidám arcára. Ha mást nem is, azt biztosan élvezi, hogy ennyire rohadtul zavarban vagyok.

- Szóval? – folytatja. – Miért nem készülődsz a bálba, Hamupipőke?

A gúnynévre szúrósan nézek vissza rá. Halkan felnevet, és szinte már kedvesen megpaskolja a lábamat. A válasz nehezen jön. A pólómból kilógó kósza cérnaszál még sosem tűnt ennyire érdekesnek. Nagyot nyelek.

- Mert betojtam – válaszolom őszintén, szinte már suttogva.

Drake egy pillanatra összevonja a szemöldökét. Látom, ahogyan igyekszik feldolgozni az információt, aztán amikor sikerül, bólint egyet.

- Oké – feleli vontatottan. – Mert?

Hitetlenkedve ránézek.

- Szerinted?

Drake egy ideig nem szól semmit, csak töprengve mered maga elé.

- Nem tudja senki? – kérdezi végül.

Megrázom a fejem.

- Csak Bobby. Meg te, ezek szerint.

Drake bólint, mint aki éppen gondosan elraktározza az információt.

- Ja. Az úgy szívás – vonja le a következtetést. Egy ideig hallgat. – Mennyire friss?

Legbelül, az agyam azon részén, ahol éppen piros fények villognak és fülsüketítő szirénaszó harsog, nem tudom elhinni, hogy ez az egész helyzet Drake-kel valós, és nem csak egy kibaszott kínos és kellemetlen rémálomban vagyok. A tény, hogy a bátyám éppen a Gilberttel való, potenciálisan gyors és csúfos véget ért kapcsolatomról faggat meglepő nyíltsággal és toleranciával, enyhén szólva felfoghatatlan. Drake egész életében ugyanolyan homofób volt, mint a családom összes többi tagja. Hogy lehet, hogy most mégis ilyen?

Megvonom a vállam, mintha nem lenne nagy dolog.

- Pár hete. – Megvakarom az arcom. – Kábé egy hónapja.

- Mi van, nem írtad be nagy piros betűkkel a naptáradba? – Az arcom láttán elszégyelli magát. – Bocs.

- Mindegy. Valószínűleg már úgyis vége van.

A bizonyíték arra, hogy az életem egy soha véget nem érő szappanopera, vagy legalábbis egy középszerű, béna író sebtében összecsapott nyálas regénye, az az, hogy ebben a pillanatban egy kavics csapódik neki az ablakom üvegének. Komolyan, van ennél nagyobb klisé?

Drake felhúzott szemöldökkel, vigyorral az arcán néz rám.

- Biztos vagy te abban?

Drake-kel együtt én is felkelek az ágyról, és megindulok az ablakhoz. Még mielőtt elhúznám a függönyt és Drake kilépne az ajtót, szóra nyitom a számat:

- Drake? – Megvárom, amíg újra rám figyel. – Akkor te most… Nem gyűlölsz?

- Te tényleg hülye vagy – közli simán, aztán fintorogva hozzáteszi: - Csak ne csináljatok előttem semmit. Soha. Sőt, innentől kezdve másfél méteres távolságot kérek, mintha járvány lenne.

Drake becsukja maga után az ajtót. Az ablakomnak újabb kavics csapódik neki, aztán még egy és még egy, szinte egymás után azonnal. A függönyt elhúzva már látom, hogy Gilbert meg sem próbál türelmet erőltetni magára, mert csípőre tett kézzel, nagy elánnal dobol a lábával, miközben újabb követ keres a fűben. Gyorsan kinyitom az ablakot és kihajolok rajta.

- Baszd meg, Gilbert! – mondom aztán rögtön, amikor teli erőből pofán vág egy kaviccsal.

- Megérdemelted – mondja kegyetlenül, de a szeme sarkai ráncolódnak az elfojtott mosolytól.

Ennek ellenére ettől az egy szótól megint elfog a bűntudat. Gilbert is valószínűleg látja rajtam, mert a tekintete hirtelen megkomolyodik, miközben mind a ketten szótlanul meredünk a másikra. Gil néz félre először és idegesen összébb húzza magán a bőrdzsekijét. Megköszörüli a torkát, mielőtt bármit szólna.

- Lennél kedves még ma leengedni a hajad? – kérdezi. Bár a szavai nem kifejezetten kedvesek, nem is csöpögnek a szokásos gúnytól.

Bólintok. Becsukom az ablakot és beengedem. Gilbert sem szól semmit, amíg be nem érünk a szobámba, sőt, még ott is perceken keresztül csak némán állunk egymással szemben, mint a két hatalmas nagy idióta, akik vagyunk.

- Gil – kezdem bénán, de ő azonnal legyint egyet.

A nadrágjának zsebébe dugja a kezeit, és az alsó ajkát beszívva a piercingjét babrálja a nyelvével. Egy ideig tanácstalanul áll, aztán az arcára visszatér a megszokott hideg közöny és felsőbbségteljesen így szól:

- Így fázni fogsz. – Értetlen tekintetem láttán nagyot sóhajt, és folytatja. – Lehet, hogy ebbe a szar bálba nem vagy hajlandó eljönni velem, de nehogy azt hidd, hogy itthon maradunk ma este.

- Hova megyünk? – kérdezem.

A székre dobott farmeromért nyúlok, még mielőtt válaszolna. Nem igazán számít, hogy hova megyünk – a lényeg az, hogy Gilbert annak ellenére, hogy nyilvánvalóan én vagyok a világ leggyávább embere, még nem dobott ki kétlábbal. A lényeg az, hogy Gil itt van a szobámban, és nem gyűlöl, pedig megvan rá minden oka. A lényeg az, hogy Gilbert azonnal a hátam mögött terem, amint lerúgom magamról a melegítőmet, és teljesen nekem nyomja magát. A lényeg az, hogy abban a pillanatban, amint megérzem a száját a nyakamon, olyan megkönnyebbülés fog el, mintha napok óta most először kapnék levegőt.

Lecsukott szemekkel hátrahajtom a fejemet Gilbert vállára. Gil a nyakamba harap, a kezével felgyűri a pólómat, én meg csak hagyom és élvezem, miközben az ereimben úgy zúg a vér, hogy bizseregnek az ujjaim. A hajába markolok és megcsókolom – kicsavart, kényelmetlen pózban állunk a szobám közepén, a nappaliban hangosan üvölt a tévé és Drake-től alig választ el minket egy hártyavékony fal.

Megfordulok, Gil szája után kapok, ő pedig olyan szorosan markol a derekamnál fogva, hogy az holnapra biztos látszani fog. Gilbert nyakára rakom a kezem és igyekszem közelebb húzni magamhoz, még akkor is, ha ennél közelebb már nem is lehetnénk – Gil torkából morgásszerű hang szakad fel, aztán egyik combját a lábaim közé nyomva az ágy felé tol. A hirtelen érzéstől felnyögök, és már éppen készülnék az ágy felé hátrálni, amikor…

Amikor Gilbert megdermed, majd eltol magától.

- El fogunk késni – mondja teljesen higgadt hangon, mintha az égvilágon semmi hatással nem lett volna rá az elmúlt öt perc.

- Te most szopatsz? – tör ki belőlem.

Gilbert a szokásos módon felhúzza egyik szemöldökét és felsőbbségteljesen rám néz. A hangja viszont elárulja, amikor megszólal.

- Még nem – mondja rekedten.

A szemébe nézve nagyot sóhajtok. Nincs értelme vitatkozni Gilberttel, mert úgyis az lesz, amit ő akar, még akkor is, ha ezért mind a kettőnknek kurvára kényelmetlen lesz a gatyája az elkövetkezendő húsz percben. Megmaradó önérzetem kedvéért megvonom a vállam, mintha nem érdekelne, és újra a kezeim közé veszem a farmeromat. Ha esetleg a kelleténél lassabban és kicsikét több csípőmozdulattal húzom fel, mint az feltétlenül szükséges lenne, az csupán a véletlen műve, és abszolút nincsen semmi köze ahhoz, hogy Gilbert végig engem figyel.

Neki még mindig háttal állva a pólómat is lehúzom és az ágyra dobom. Megfordulok, külön figyelek rá, hogy a lehető legnagyobb kihívással a szememben nézzek az övébe, miközben magamra húzok egy tiszta felsőt. Gilbert tekintete sötét és éhes, a szemeivel minden mozdulatomat követi, én pedig furcsamód élvezem az egészet.

Az ajtó felé indulok, Gilbert pedig utánam kap, amikor elhaladok mellette. A szájával az enyém után kap.

A mellkasára teszem a tenyerem és eltolom magamtól, még mielőtt megcsókolhatna.

- El fogunk késni – mondom gonoszan.

***

Nagyjából fél órával később a belváros közepén szállunk le a buszról. Gilbert azonnal megragad a csuklómnál fogva és ráncigálni kezd a borzalmas embertömeg között. Péntek este a város minden egyes négyzetcentiméterén dübörög a zene, a kocsmákból és bárokból az utcára ömlik a hangzavar, és a piaszag cigifüsttel keveredik. Gilbert higgadtan és céltudatosan kerülgeti az embereket, néha-néha hátrapillant rám és olyankor az arcán lévő mosoly furcsán kedves.

Nagyjából tizenöt perc séta után Gilbert megáll egy kocsma előtt. Ránézésre tipik lelakott alter hely: az ablakokat és a falakat bandák és más zenészek plakátjaival meg szórólapjaival ragasztották tele, a festék pereg a keretekről és a vakolat néhol mállik. A szabad falrészeket graffitik és tagek tarkítják, odabentről meg tompán kihallatszik a kurva hangos zene.

Gilbert koncertre hozott.

Lenyomja a kilincset és belépünk. A zene felhangosodik, a basszust a gyomromban érzem, a dobhártyám rezeg, az arcomon pedig érzem, hogy vigyorra áll. A színpadon no-name alter banda játszik, a tömeg mégis teli torokból énekli a dalszöveget, egymásnak dőlve és egymásra borulva.

Gilberttel beljebb nyomulunk, egészen közel a színpadhoz, és megállunk az egyik tartóoszlop takarásában. A banda közben az előadásuk végére ér, aztán beharangozzák a következő előadót, én meg le sem tudom kaparni a vigyort a fejemről onnantól kezve, mert Gilbert az egyik kedvenc bandám koncertjére hozott el, pedig ő ki nem állhatja őket.

Közelebb húzódok hozzá, amennyire talán még nem túlságosan feltűnő vagy gyanús és ránézek. A késztetés, hogy megcsókoljam, szinte kibírhatatlan, de a körülöttünk lévőket túlságosan nehéz elfelejteni. Szinte már bánom, hogy eljöttünk otthonról.

Gil viszont látszólag nem foglalkozik ilyen faszságokkal, mert a következő pillanatban megfog a derekamnál fogva, és megcsókol. Nem csak puszit nyom a számra – a fogai közé csípi az alsó ajkamat, és addig nyomul előre, amíg szét nem nyitom a számat. Berezelek és próbálnám eltolni magamtól, de ő nem hagyja. Olyan szorosan fog, hogy esélyem sincsen szabadulni, és amikor percekkel később sem szól be nekünk vagy üt minket agyon senki, valami felbátorodik bennem.

Gilbertet csókolni egy emberekkel teli kocsma közepén, miközben dübörög a zene és kék fények villognak a fejünk felett egy olyan élmény, amit túlzás nélkül tudnék csinálni egész rohadt életem végéig. Amikor Gilbert elhúzódik és a szája vörös és használt, meg sem próbálok úgy tenni, mintha nem ez lenne a legnagyobb sértés, amit Gilbert valaha elkövetett ellenem.

Gilbert a szokásos gúnyolódása helyett csak megszorítja a kezem és rám mosolyog, aztán maga elé tol és hátulról átölel. A fejemre rakja az állát, és egy ideig így hallgatjuk a bandát, amíg az rá nem kezd egy ismertebb számukra. A tömeg beindul, a fények új életre kelnek, és valahonnan éktelen üvöltés hallatszik. A békés álldogálásból két percen belül pogózás lesz, és mire igazán felfogom, mi is történik, Gilberttel már teli erőből lökjük egymást és a mellettünk lévőket.

A probléma csak az, hogy nem én lennék Samuel Kibaszott Evans, ha végig tudnék pogózni egy estét balfaszkodás nélkül. Valaki akkora erővel csapódik belém oldalról, hogy fellökök egy szőke csajt, akinek a hegyomlás pasija utána gondolkodás nélkül rántja ökölbe a kezét. Lassított felvételként látom, ahogyan a gyűrűsujján lévő hatalmas aranygyűrű közeledik az arcom felé, és elkerülhetetlen vesztem közeledtével egyetlen nemes gondolat fut át az agyamon:

Bassza meg.

***

Tíz perccel később a kocsma mögötti sikátor falának támaszkodva állunk ketten. Gilbert fájdalmas képet vágva szorítja a szeme körül kialakult fekete, pontosan ökölnyi folthoz a pultostól kapott köteg jeget, miközben én hitetlen bűntudattal figyelem szenvedéseit. Elhúzott szájjal nézem, ahogy Gil csendben, kifejezetten hősiesen tűri a fájdalmat.

Ellököm magam a faltól és elé lépek. Óvatos kezekkel elveszem tőle a konyharuhába csomagolt halom jeget, és akaratlanul felszisszenek.

- Mi a pöcsnek kellett elém ugranod? – kérdezem.

- Ne haragudj, legközelebb hagyni fogom, hogy szarrá verjenek.

- Én voltam a balfasz – mondom.

Ügyelve a szeméhez nyomom a jeget, és igyekszem lejjebb nyomorgatni magamban a bűntudatot. Gilbert nem válaszol, helyette ráteszi a kezét az enyémre, és enyhén belehajol az érintésbe.

- Inkább én, mint te – szólal meg teljes nyugodtsággal, mintha abszolút természetes lenne.

A torkomon akad a szó.

- Sajnálom.

- Nem mi lettünk volna – vonja meg a vállát. A szája sarka mosolyra áll. – Még gyakorolnunk kell.

Súgó 3 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2020.06.27. 22:54 Virág Szia! Oh jaj hol is kezdjem? Imádom a történetedet, már azóta követem az újabb és újabb fejezeteket, mióta elkezdted publikálni a Merengőre, aztán átjöttem az oldaladra, amikor felfedeztem. El nem tudom mondani neked, hogy anno mennyire imádtam és persze még azóta is! Emlékszem mennyire vártam az új fejezeteket, kis örömforrások voltak számomra. A suli meg a munka mellet jól esett olvasni a fiúkról, a kapcsolatukról és izgilulni azon vajon mi lesz a következő szint az ő kapcsolatukban. Az elmúlt 4 évben nem is tudom hányszor jöttem fel az oldalra, illetve néztem a Facebook csoportot, abban reményekdve, hogy jelentkezel bármilyen információ morzsával magadról, meg a történetről. Rengetegszer újraolvastam és a végén elszomordtam, hogy egy ilyen remek történet befejezetlenül maradt. Nagyon-nagyon örülök, hogy visszatértél és befejezed nekünk! Keserédes lesz, ha vége lesz, de utána majd úgy tekintek rá, mint egy könyvre. Egy könyvre, amit bármikor le tudok venni a polcról és annyiszor újraolvasni, amennyiszer csak jól esik! Köszönöm, hogy újra itt vagy! ♥ Valamint nagyon várom a következő fejezetet! ♥ Puszi Válasz: Szia! Köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon örülök neki, hogy négy év után még mindig ilyen hű olvasója vagy a történetnek, rengeteget jelent a számomra! Tőled is elnézést kérek, amiért eltűntem és másodszorra is félbemaradt a sztori. Igazad van, tényleg keserédes lesz nagyon, amikor az utolsó fejezet is elkészül, ennek ellenére én is várom már.  Köszönöm, hogy még mindig itt vagy és olvasod a történetet! xoxo

2020.06.27. 00:31 Lucy Szia! Az elejétől fogva nagyon imádtam a történeted és nem számított mennyi időt kellett várni a folytatásra a lényeg, hogy folytattad valamikor. Persze már kezdtem azt hinni ezúttal tényleg nem fogod befejezni, de úgy örülök, hogy visszatértél. A fiúkat még mindig imádom, Drake nekem is kellemes csalódás volt, az anyjukra leszek még kíváncsi mit fog szólni ha kiderül együtt vannak. Nagyon jó kis fejezet volt várom a folytatást. ^^  Válasz: Szia! Megmondom őszintén, nagyon hirtelen felindulásból jött, hogy akkor én most végre befejezem a Friendshipet. Örülök, hogy tetszett az új rész, igyekszem a következővel :)

2020.06.26. 21:13 Adél Szia! Szinte hihetetlen hogy folytatod, én már hinni se mertem 😅 imàdtam!! 💗 Drake kellemes csalódás volt, Gil hősiesség a végén.. 😍 és ahogy Sam bátran hergeli Gilt.. alig várom a folytatást! Úgy örülök hogy folytattad, köszönöm!!! 😘 Válasz: Szia! Nagyon sajnálom, hogy így eltűntem, de örülök, hogy ennyi idő után még mindig érdekel a sztori és tetszett az új fejezet! <3

1