Hétfő reggel a napot önkéntelen szaltóval kezdem. A hideg padlón fetrengve még három perccel azután is kalapál a szívem, hogy az ébresztőm beadta magát és átkapcsolt szundira. A hátamra fordulok, és kitárt karokkal felnyögök, amikor további két perc múlva a telefonom megint éktelen visításba kezd.

Egyszer tutira kitekerem Gilbert nyakát - fut át a gondolat az agyamon, amikor négykézláb feltornázom magam az ágyra. Áthernyózok a túloldalához a telefonomért, és kinyomom az őrülten sikoltozó és kajabáló ketyerét. Ideiglenes, már-már szürreális csönd támad a szobában.

Tulajdonképpen meg sem kellene lepődnöm. Gil rendszeresen átállítja a csengőhangomat, én meg még mindig vagyok olyan lusta barom, hogy sosem ellenőrzöm le, vajon babrált-e rajta. Igazán megtanulhattam volna már, hogy sose bízzak Gilbert Halvore jóságában - komolyan, a srácnak a vérében van a köcsögösködés.

Elterülök az ágyon. Mély levegőt veszek, és megnézem az időt a mobilomon. A kijelzőn az óra hajnali ötöt mutat pár perc ráadással, ami éppen elég ok arra, hogy a gyilkossági terveim legjobb haverom ellen egyre csábítóbbnak tűnjenek. Aljas pöcs.

Ilyenkor már esélyem sincs visszaaludni. Kikászálódok az ágyból, és bevetetlenül otthagyom. Felkapcsolom a villanyt. Belehányom a cuccaimat a táskámba, csak úgy tessék-lássék – nem mintha nagyon érdekelne, hogy minden a helyén van-e. Felöltözök, aztán a fürdőben rendbe rakom magam. A biztonság kedvéért az arcomba fröcskölök kéttenyérnyi hideg vizet, hogy biztosan felébredjek, aztán a konyhába megyek. Anya már a pult mögött készíti a reggelit. Mindig korán kel, nem feltétlenül azért, hogy minket kiszolgáljon, sokkal inkább csak azért, mert már megszokta a dolgot.

- Jó reggelt! – köszön anya mosolyogva, amikor meglát. A levegőbe hajítja az egyik palacsintát. Kis híján a plafonon marad. – Hogyhogy ilyen korán?

Elhúzom a szám és fintorgok egyet. Ásítok. Leülök az asztalhoz, és néhány másodpercnyi értelmes bambulás után anyára nézek.

- Nem egyértelmű? – kérdezem bosszúsan. – Gilbert megint paraszt volt, és átállította az ébresztőm.

Anya rosszallón néz rám.

- Ne beszélj így róla! – dorgál. – Ő a legjobb barátod, nem? És különben is, nehéz időkön van túl…

Megint kezdődik. Anyának meggyőződése, hogy Gilbert Jack halála miatt viselkedik néha úgy, ahogy. Valószínűleg tényleg van benne valami, de attól még nem hangzik kevésbé marhaságnak. Gil gyerekkorában is szeretett gonoszkodni velem. Az apja elvesztése csak zárkózottabbá tette, nem pedig aljassá.

Amikor tíz éves korában Gilbert apja meghalt, a srác egy ideig pont hogy kedvesebb volt az átlagosnál. Ami őszintén szólva eléggé rémisztőnek tűnt. Gillel abban a kábé féléves időszakban a mostaninál is több időt töltöttünk együtt, és szinte szó szerint egymás nyakán éltünk. Akkoriban még nem igazán voltak más barátaink, ezért volt olyan hét, amikor Gilbert haza sem ment, hanem nálunk lakott. Katet nem zavarta, szerintem valahol örült is neki, mert így a fiának nem kellett állandóan abban a komor légkörben lennie, és ő is nyugodtan gyászolhatott.

De mint mondtam, mindez kábé fél évig tartott. Utána valami megváltozott, és Gil többé már nem kért az ingyen ölelés-rohamaimból, amik rendszerint akkor törtek rám, amikor olyan esetlenül nézett ki az ablakon. Máig nem tudom, miért változott meg a véleménye róluk olyan hirtelen, de valójában nem is nagyon érdekel. A végeredményen nem változtat: Gilbert Halvore egy seggfej. És ez így van jól, mert annak ellenére, ahogyan viselkedni tud, valójában igenis emberi lény, habár néha még nekem is nehezemre esik ezt elhinni. És most hagyjuk is ennyiben a témát.

Nem reagálok anya szavaira, csak kussban ülök tovább a széken, kibámulva az ablakon. Odakint szakad az eső. Már meg sem lepődök rajta.

Anya egy tányérnyi palacsintát dob elém az asztalra. Ráérősen betolom, aztán felmegyek a szobámba. Még hat óra sincs. Az utcán majdhogynem teljes a sötétség, csak a lámpák égnek, de azok is olyan régiek, hogy a fele világítás már az őskorban kiégett. Mindegy. Felkapom a táskámat, és lesietek a lépcsőn. A konyha küszöbén megállva odaköszönök anyának, majd az előszobában felkapom a kabátomat meg a cipőmet, és kilépek az ajtón.

A fejembe húzom a kapucnimat. Hirtelen felindulásból átvágtatok az út túloldalára, és célirányosan Gillék házához megyek. Becsöngetek az ajtón, mert tudom, hogy Kate meg a férje valamikor kora este hazatértek arról a rendkívül fontos üzleti útról, ami miatt feltétlenül el kellett utazniuk a hétvégére. Kate ilyenkor már amúgy is mindig fent van, ebben hasonlít anyára.

Igazam van. Mrs. Halvore – Cuthbert nyit ajtót.

- Ó – lepődik meg, amikor meglát. – Kitalálom! Gil megint elállította az órád? – kérdezi nevetve, mire nagyot fújtatok.

Kate tisztában van minden egyes aljassággal, amit a gyereke valaha is elkövetett ellenem. Bár az utóbbi időben nem viselkedik kifejezett mintaanyaként, azért Gilbert mégiscsak a kölyke, és pontosan tudja, milyen a természete. Mrs. Cuthbert minden hiányossága ellenére szereti Gilt, és tulajdonképpen ez a lényeg.

- Ugyan, Kate! – felelem. – A fiad kész angyal, sose tenne velem ilyen szemétséget.

- Ahogyan gondoltam – bólint mosolyogva. – Még nem kelt fel, ha esetleg bosszút szeretnél állni rajta – invitál be a házba.

Bemegyek. Az előszobában leküszködöm magamról a cipőmet, miközben Kate mellettem elhaladva a konyhába siet. Amikor végzek a csukámmal, kilépek a folyosóra. A nappaliban meglátom Mr. Cuthbertet, aki a tévé előtt ül, és éppen a reggeli híreket nézi. Amikor meglát, fanyarul elmosolyodik és int egyet. Vigyort erőltetek az arcomra és köszönök.

Rylan nem kedvel túlzottan, mert azt hiszi, Gilbert miattam viselkedik olyan züllötten. Nem szoktam vele foglalkozni, mivel kitiltani úgysem tud. Próbálta, nem jött össze.

A lépcső előtt lekanyarintom a vállamról a táskámat, és leteszem a padlóra. Lassú és halk léptekkel felhoppanálok az emeletre. Gilbert szobája előtt az ajtóra tapasztom a fülemet és hallgatózok, vajon az a pszichopata állat felébredt-e már Kate jelentése ellenére. Nem hallok semmi mocorgást.

Úgy határozok, véglegesen elfelejtem a szombat este történteket. Erre azért van szükségem, mert máskülönben valószínűleg most megfordulnék és egyedül mennék a suliba, ha nem jutnék elhatározásra. Mély levegőt veszek, majd a kilincsért nyúlok. A házban olyan csend van, hogy amikor a zár kattan és az ajtó nyílik, az olyan érzetet kelt bennem, mintha minimum egy fúvószenekarral rontanék be haverom lakrészébe.

De Gilbert meg sem rezdül, ahogyan előrébb lépek az ágya felé. Nekem háttal, teljesen bebugyolálva fekszik a matracon, a végtagjai a fekvőhely négy sarkában. Egyelőre nem levágva és szétszórva, hanem a helyükön, de Gil modorát és az én vészesen csökkenő tűrőképességemet figyelembe véve már csak idők kérdése, hogy ez a helyzet változzon. Elvigyorodok. A küszöbről startolva majdhogynem repülőrajtot veszek, és az ágy széle előtt felugorva térddel-könyökkel érkezek Gilbert határa.

- Ébresztő, seggdugasz! – üvöltök teli torokból a fülébe.

Gilbert hirtelen összerezzen és azonnal felül az ágyon. A lendülete akkora, hogy a koponyájának hátulját egy bika erejével vágja az állkapcsomba, amitől hátrahanyatlok az ágyon. A háttámlának támaszkodva tapogatom a pofámat, miközben villámló tekintettel mered rám. Nem tudok mit tenni, a fájdalom ellenére röhögő görcsöt kapok, amikor felidézem magamban ijedt tekintetét.

- Samuel Evans, hogy dugna Dr. Dolittle lázmérőt a seggedbe! – néz rám mérgesen. – Mégis mi a francot keresel itt?

Még mindig nevetve lejjebb csúszok a matracon, és kényelembe helyezem magam. Gilbert az ágy túlsó végén térdel, gyötrődő arckifejezéssel dörzsölgetve az oldalát és a tarkóját felváltva.

- Hát nem is tudom – felelem. – Valami szerencsétlen barom megint akkora kabbefaszom volt, hogy átállította az ébresztőmet. – Látom a gúnyos mosolyt a szája szegletében. – Van fogalmad róla, hogy még a szar is megállt bennem, amikor megszólalt a telefonom, te szemétláda?

- Szóval ez most a bosszúd volt? – kérdezi fanyarul, miközben lekászálódik az ágyról, és a szekrényéhez lép.

- Ja – mondom. – De még ezt is tönkrevágtad. Neked egyébként beépített ninjaüzemmódod van, vagy mi? Rohadtul fáj az állam.

- Ha jól emlékszem kettőnk közül te voltál az, aki izomból rám vetette magát. Örülj neki, hogy csak ennyit kaptál.

Gilbert előránt egy felsőt az egyik polcról. Szégyenlősködés nélkül lehúzza magáról a pólóját, a szekrény tetejére rakja, aztán felhúzza a tisztát. Teljesen megszokott két haver között. Nem jelent semmit. Megköszörülöm a torkom.

- Tökmindegy – erősködöm. – Akkor is megérdemelted. – Gilbert aljas módon, leplezetlenül mosolyog, miközben egy szál alsógatyában felhúzza a farmerét. Ő nem érzi kínosnak a helyzetet? Lehet, hogy csak én reagálom túl? – Őszintén, tényleg ilyen rohadék jó engem cseszegetni?

Gilbert rám néz, az arcán tökéletes gúnymosoly. Oda sem pillantva gombolja be a nadrágját és húzza fel a sliccét, miközben csak vigyorog és vigyorog. A szemében sátáni élvezet lappang.

- Fogalmad sincs róla, mennyire. – Ujjaival végigszánt a haján. Kilép a folyosóra és a fürdőszobába megy. A nyitott ajtón át látom, ahogy megáll a mosdókagyló előtt, és megmossa az arcát.

- Hurrá – ironizálok. Tudom, hogy hallja, mivel kábé hét lépésnyire áll tőlem. – Egyébként meg sem kérdezed, hány óra van?

Gilbert rám pillant; kezében fésű, szájában fogkefe. Szabad kezével kikapja nyelve alól a műanyagot, a habot kiköpi, kiöblíti a száját és ismét rám néz. Felhúzom a szemöldököm.

- Pontosan tudom, mennyi az idő – mondja Gil, ezúttal minden figyelmét a hajának szentelve.

- Aha.

***

Tényleg tudja. De mindegy. Gilbert később elkéri Kate-től az autót, a szakadó esőre való tekintettel. A bejárati ajtóban ácsorogva várom, hogy kirobogjon a kapu elé a járművel, és amikor végre ez megtörténik, futva vetődök az anyósülésre. Igyekezetem persze nem sokat segít, mert ennyi idő is elég ahhoz, hogy ismételten bőrig ázzak.

- Bakker, ilyen mocsok időt! – átkozódok. Az ölembe húzom a táskámat, és előhalászom a mobilomat. Még mindig túlságosan korán van, autóval nagyjából harminc perccel hamarabb beérünk.

Gilbert a kormányon dobol az ujjaival, miközben türelmesen várja, hogy becsatoljam az övem. Csak aztán hajlandó elindulni.

- Nekem tetszik – feleli később. Nem mondd ezzel új infót, elvégre születésétől fogva ismerem. Bólintok, és kibámulok az ablakon. Az utca úgy néz ki, mintha egyetlen összefüggő pocsolya volna.

A kezeim közt rezegni kezd a telefonom.

- Spike kérdezi, hogy megvan-e neked a Bosszúállók – fordulok Gilhez, miután elolvasom az SMS-t. A srác felhúzza a szemöldökét, de nem néz rám. Az utat figyeli.

- Akkor miért nem nekem ír? – kérdezi. – Amúgy meg nagyjából tíz perc múlva úgyis találkozunk.

Megvonom a vállam.

- Gondolom, elege van, hogy sosem válaszolsz az üzeneteire.

- Okkal. Ha visszaírnék, az egész napomat a baromságai olvasgatásával tölteném – érvel ő. – Egyébként megvan. Miért kell neki?

Bepötyögöm a választ és elküldöm.

Spike és a családja két évvel ezelőtt költözött a városba. Eggyel felettünk jár. Jó fej gyerek, de be nem áll a szája és állandóan hülyeségeket beszél. Folyton pörög, sosem áll le. Kedves, de időnként rendkívül fárasztó. Viszont a haverunk. Legalábbis nekem. Nem tudom, hogy Gilbertnek mi a véleménye úgy igazán a baráti társaságunkról.

- Azt írja, majd a suliban – mondom akkor, mikor Monroe visszaír. Gilbert rosszallón ráncolja a szemöldökét, de nem felel. Csak bólint, továbbra is az utat kémlelve.

***

Spike és Rió a könyvár előtti padokon ülnek, amikor Gilbert mellett haladva belépek az iskola ajtaján. Rió magas, nyúlánk alakja kihangsúlyozza Spike alacsony termetét és a kettejük közötti más, óriási különbségeket. Riónak precízen nyírt sötét haja és fekete szemei vannak; fehér inge élére vasalt és frissen mosott, a farmere gyűrődésmentes. Ezzel szemben Spike festett kék taraja és kétoldalt lenyírt haja „Punks never die” feliratú szürke pólóval, térdénél szétszaggatott rongyos farmerral és bakanccsal párosul. Szóval a kettejük közötti összhang tökéletes.

Spike vigyora a füle tövéig ér, amikor meglát. Rió vagy nem vesz minket észre, vagy pedig magasról letolja az érkezésünket. Mindenesetre az ujjai sebesen taperolják mobiljának kijelzőjét, ahogyan általában mindig. Rió már csak ilyen: az a fajta kitűnő tanuló, aki éjjel-nappal a telefonját és a számítógépét bújja, és valahogyan mégis vannak barátai.

- Helló! – köszön Spike. Felkel a padról és kezet fog Gillel, majd aztán velem is, de én pluszba egy hátlapogatást is kapok.

Gilbert nem szól, csak leül Rió mellé. A srác csupán ekkor adja jelét annak, hogy észrevette, mi is itt vagyunk, de egészen addig hozzánk se szól, amíg meg nem állítja az éppen futó játékát.

- Hali.

Ő nem fog velünk kezet. Mióta látta a Gyilkos Elmék egyik részét, a fejébe vette, hogy soha többé nem érinti meg senki tenyerét sem. Szerintem éjszakánként Reid szavai visszhangoznak a fejében, és az ágyában forgolódva gonosz baktériumokról meg különféle kórokozókról rémálmodik.

Beülök Spike meg Rió közé. Utóbbi kezéből Gilbert kikapja a mobilt, és kérdezés nélkül játszani kezd rajta. Rió némán figyeli Gil tevékenységét, a közvetett érintkezés úgy látszik, nem zavarja. De mindegy, ne keressük a logikát.

- Evans! – fordul felém nagy hévvel Spike.

- Monroe – nézek fel rá. Már vártam a kitörését.

- Mondd csak – kezdi –, mi a terved neked és a furcsa, láncfűrészes gyilkos haverodnak ma délutánra?

Gilbert lesújtó pillantást vet Spike-ra a megnevezés hatására, de egyelőre úgy dönt, nem veri miatta a csóka fejét a falba. Milyen kedves.

- Nem tudom – mondom gyanakodva. – Semmi?

Gil megköszörüli a torkát, míg Rió kifejezéstelen arccal figyeli a telefonját. Spike elégedetten bólint.

- Király! – feleli. – Rióval azon agyaltunk, hogy tolhatnánk ma egy filmnézős gruppent.

- Ki van zárva – szól hidegen Gilbert.

- A lányok is jönnek? – kérdezem én, figyelmen kívül hagyva  barátomat. Már nem törődök Spike szóhasználataival sem, volt időm hozzájuk szokni. A srác kicsit flúgos, de tulajdonképpen azon akadnék fenn, ha nem lenne az, tekintve Rió, Gilbert, vagy akárcsak az én személyiségemet.

- Nem t’om – vonja meg a vállát Monroe. – Még nem értek ide.

Bólintok. Fejemet a hideg falnak vetem, és lehunyom a szemem. Nagyot fújtatok az orromon át. Rohadtul fáradt vagyok. A hajnali ébresztő eléggé betett.

- Mi van, Gilbert lefárasztott az éjjel? – cukkol Spike. Figyelmen kívül hagyom a szemeim elé vetülő hirtelen emlékképet, és próbálom emlékeztetni magam, hogy Monroe világéletében kétértelmű mondatokat alkotott bárkivel, akivel csak lehetséges volt. Lehunyt szemhéjakkal is tudom, hogy vigyorog.

- Az a barom nem elég – felelem direkt felemelve a hangom, hogy Gil biztosan hallja –, hogy valami dobhártyaszaggató női sikolyra változtatta a csengőhangomat, még át is állította az ébresztőmet hajnali ötre! – Spike horkant egyet. – Szóval ja, mondhatni, hogy lefárasztott.

- Azért nem kell téged annyira sajnálni – mosolyog sunyin Gilbert. – Akkor nem voltál annyira kikészülve, amikor reggel rám másztál az ágyamban.

Hirtelen köpni-nyelni sem tudok. Megütközve bámulok haveromra, miközben Monroe elismerően füttyent egyet. Rió felnevet. Senki sem akad ki a mondaton, csak én. Beletelik néhány másodpercbe, mire összekaparom magam és felülkerekedek a zavaromon.

- Arra gondolsz, amikor úgy beijedtél, hogy elsikonyáltad az ABC-t? – kérdezem aztán. Gil szemében látszik, hogy élvezi a helyzetet.

- Hűha – ámul Spike. – Cicaharc.

- Menj a francba – nevetek. Gilbert visszafordul Rió játékához.

A folyosó végében ekkor feltűnik Bobby és Tadaco. A két lány ráérős léptekkel sétál át az egyre zsúfoltabbá váló iskolán, és amint meglátnak minket, vidáman elmosolyodnak. Bob és Tada tulajdonképpen majdnem az egyetlen olyan nőnemű egyedek az iskolánkban, akik nem ribancosodtak el. Ami csak egy kicsikét túlzás, de nem kevésbé szomorú. Ja, és a barátaink.

- Nyalihó, srácok! – köszön boldogan Bobby, amikor odaér hozzánk.

- Sziasztok. – Tadaco szégyenlősen mosolyog.

És az újabb ellentétes páros ezennel teljes társaságunkban. Bob mindig harsány, erős, élénk személyiség, enyhe parancsolgatási mániával. A csaj véleményem szerint stílusilag Gilbert tökéletes női megfelelője: fekete inget, öltönymellényt, vörös nyakkendőt és szakadt farmert, acélbetétes bakancsot hord. Tada viszont teljesen más tészta. Ő csendes és visszahúzódó, inkább az elegáns fajtából. Persze a szülei nem is igazán hagyják őt kibontakozni, de ez már nem ide tartozik.

Bobby egy elegáns mozdulattal az ölembe vetődik, a karjait átfonja a nyakam körül. Nem célzás vagy hasonló jelleggel, csupán csak azért, mert anélkül megteheti, hogy bármelyikünk is többet képzelne a dologba. Bob tulajdonképpen húgpótlék a számomra, mivel első óta ismerem és barátok vagyunk.

Tadaco letelepszik Gilbert mellé, és összébb húzva magát meglesi, mivel játszik. Kínosan ügyel, nehogy hozzáérjen. Szerintem titokban tetszik neki. És ez engem egyáltalán nem zavar.

- Mi a hézag, hapsikám? – kérdezi mosolyogva Bobby. Hátrahajtja a fejét, így néz rá Spike-ra. – Mit terveztél mára?

- Marvel-maratont! – kiált fel a kérdezett lelkesen. – A pszichopatának megvan a Bosszúállók, szóval teljes a gyűjtemény.

- Monroe – mennydörgi Gilbert.

- Ha?

- Fogd be, vagy ledugom a torkodon Rió telefonját.

Az említett hirtelen kikapja Gilbert kezéből a kütyüt, és rosszallón néz haveromra. Kétségem sincs afelől, hogy maradéktalanul elhitte Gil szavait. Ahogyan mindenki. Kinézzük belőle.

- Nem lesz az túl hosszú? – kérdezi Tada. Ügyetlen mozdulatokkal a füle mögé tűri hosszú, egyenes barna haját. Egy pillanatra ledermedünk.

- Mármint a film vagy a folyamat, amíg Horror Fiú beváltja az ígéretét? – kérdezi Bobby vigyorogva. Tada szolidan elmosolyodik, ahogy rájön, félreérthetően fogalmazott.

- A film – válaszolja. – Hétfő van, és holnapra rengeteg mindenből kell készülni.

- Ugyan már, a tanulás unalmas és fölösleges! – tör ki Spike. Az arcán fájdalmas grimasz terül el, miközben sértetten lebiggyeszti a száját.

- Tadacónak igaza van – mondja Gil. – Ha mindenáron filmet akartál nézni, miért nem a hétvégén szóltál?

- Akkor menjünk el a Pegazusba – vágok közbe, mielőtt még kitörne a háború. – Rue azt mondta, ezen a héten kezd az új banda.

Ennyiben maradunk. Mikor becsöngetnek, mindenki megy a maga órájára: Spike és Bobby együtt, mert a lány is eggyel fölöttünk jár. Tada, Rió, Gil és én felballagunk az emeletre. Irodalommal kezdünk.

***

Az első négy óra hamar elmegy. Kicsöngetés után négy teljes másodperccel Bobby már az ajtó előtt áll, és amikor Tadaco a küszöbhöz ér, meg is ragadja a lányt és magával cibálja valahova. Feltételezem a mosdóba – mégis hova máshová? Gilbert és én pár pillanatig még bámuljuk hűlt helyüket, majd lemegyünk a földszintre.

Gil elkísér a büfébe. A hosszú kígyózó sor legvégén álldogálva Halvore a zsebébe dugja a kezét, és úgy figyeli a zajongó tömeget, miközben én türelmetlenül hintázok egyik lábamról a másikra. A hangzavartól cseng a fülem, és haverom arcára pillantva látom, hogy ő se túlságosan rajong a dologért. Bár ő tulajdonképpen mindent utál. Legalábbis nehéz vele megkedveltetni dolgokat.

Magamnak szendvicset és üdítőt, Gilbertnek egy dobozos jegeskávét veszek, noha nem kérte. Mindegy, ennyitől nem fogok csődbe menni. Odanyújtom neki az italt, mire felvonja egyik szemöldökét.

- Ha nem kéred, megiszom én – felelem. Nagy nehezen kikapja a kezemből a dobozt.

- Kösz – mondja.

Csak bólintok, aztán az ebédlő felé vesszük az irányt. A terem leghátsó sarkában már ott gyülekeznek a srácok, Bobbyt és Tadát is beleértve, a szokott helyünkön.

- Batman vagy Joker? – kérdezi Spike azonnal, amint leülünk az asztalhoz.

- Joker – felelem gondolkodás nélkül.

- A Bosszúállók vagy Loki?

- Loki. Egyértelműen.

Kérdőn nézek Rióra meg a lányokra, de ők csak megvonják a vállukat. Tadaco csendesen majszolja a salátáját, míg Bobby néma élvezettel forgatja a nyelvén a KitKatjét. Rió a telefonján pötyög valamit, a szemüvegén visszatükröződik a fehér képernyő fénye. A változatosság kedvéért.

- Kirk vagy Khan? – Spike töretlenül faggatózik, az arcán komolytalan komolyság, ami vicces, mert fogalmam sincs, ez mégis hogyan lehetséges. De tényleg így van. A srác olyan beleéléssel ráncolja a szemöldökét, mintha rendkívül fontos dolgok múlnának a válaszaimon.

- Khan! – vágom rá megint, ezúttal kissé feldúltan. – Mégis miféle kérdések ezek?

Bobby lenyeli falatnyi csokiját. Elégedetten hümmög egyet, aztán a székén hintázva megvonja a vállát. Acélbetétes bakancsán a lámpák fénye ide-oda cikázik.

- Csak rutinellenőrzés – mondja a lány, mintha magától értetődő volna a dolog. Értetlenül meredek rá, miközben harapok egyet a szendvicsemből.

- Mégis miről?

- Hogy mekkora hatással van rád Gilbert idegbetegsége – szól ekkor Rió. A hangja a szokottnál is tudományosabbnak hangzik. Bal kezével megigazítja orrán a szemüvegét, de rám nem néz. Tovább nyomkodja okostelefonját, a képernyőn folyamatosan változnak az oldalak.

- Mi van? – kérdezem okosan két falat között.

- Az eredmény lenyűgöző – feleli cinikusan Spike, teli szájjal vigyorogva. – Száz százalék. Tökéletesen agyhalott vagy, pont úgy, mint ő!

- Fogd be – parancsol Gilbert mellőlem. Spike egy pillanatra ránéz, de egyébként nem foglalkozik vele. Gil szigorú tekintettel bámul vissza rá, és úgy szorongatja a kezében a dobozos kávét, mintha súlyos késztetést érezne arra, hogy a sráchoz vágja teljes erőből. Valószínűleg azért, mert tényleg így van. Én már semmin sem lepődök meg.

- Miért? – vonom magamra újra a figyelmet.

- Mégis milyen ember az, aki minden egyes filmben a főgonosznak szurkol?! – akad ki Spike. Olyan hévvel beszél, hogy a kezei önálló életre kelnek az asztal fölött, miközben az arcán átszellemült felháborodás pihen. – Jokert még megértem, mert mégiscsak ő A Joker, de Loki?! És Khan?!

- Loki menő – jegyzi meg csendesen Tadaco, mire mindenki ránéz. Spike-ban egy pillanatra benn reked a levegő, de hamar megtalálja a hangját.

- Egy elkényeztetett hülyegyerek! – feleli teljes sértettséggel a hangjában.

- Anyád – szúrja közbe Gil.

- Loki tényleg király! – Ezzel a kijelentéssel Bobby is beszáll a vitába. Teljes testével Spike felé fordul, a csokis papírt idegesen gyűrögeti az ujjai között.

- Bobby, te maradj ki ebből! – háborog Spike. – Ez a férfiak vitája!

- A jelenlegi felállásban ugyanannyira számítok férfinak, mint ti, paraszt!

- Te lány vagy – mondja fel sem pillantva a mobiljából Rió.

- És akkor mi van? – Bobby teljesen beleéli magát a harcba. A hátát kihúzva, csípőre tett kézzel mered hol Spike-ra, hol Rióra, és kontaktlencsés szemeiben látom, hogy feléledt feminista énje. – A nemedtől még nem leszel férfi, tahó.

- Fejezzétek már be – mondja Gilbert. Bosszúsnak hangzik, de nem az. Ez az egész vita egy jól megszokott, átlagos baráti perpatvar, ahol minden komolynak hangzik, de valójában semmi sem az. Mindenki tudja ezt.

- Ez rád is vonatkozik, szivi – folytatja Bobby. Jobb kezének mutatóujjával fenyegetőn bökdös legjobb haverom felé. – Azért, mert előző életedben Hasfelmetsző Jack voltál, még nem leszel felnőtt. És hiába nézel rám úgy, mintha mindjárt rám vetődnél és a szemembe szúrnád Tada villáját, nem hatsz meg. Igenis igazam van.

Rió megköszörüli a torkát, és az arcára piszkálódó mosoly ül.

- Mondja ezt a gót csaj, aki unikornis plüssöket gyűjt – szól.

Mindannyian felnevetünk, még Gilbert is elmosolyodik. Bobby szégyenlősen velünk kacag, a hangja éles és hangos, de már megszoktuk. Végül mégis sértettséget színlel, és úgy fordul Rióhoz.

- Rohadj meg! – fonja keresztbe a karjait mellkasán. A hatás kedvéért még szakadt harisnyás lábait is keresztbe teszi, de egyébként nevet.

- Ú, de piszkos a szája valakinek! – vigyorog Spike, mint a tejbe tök.

- Srácok – zúgolódik a székében Tadaco.

- Megfájdul tőletek a fejem – mondja Gil a homlokát masszírozva.

A társaság egy időre elcsendesedik. Mosollyal az arcomon harapdálom a kenyeremet, mellettem Halvore némán szürcsöli a kávéját. Bobby lop egy falatot Tada salátájából. Spike Rió ténykedését figyeli ferde szemekkel.

- Neked van egyébként életed? – kérdezi elborzadt tekintettel. Rió egy másodperc erejéig rá emeli a tekintetét, majd megvonja a vállát.

- Momentán még három – válaszolja, és ezzel újraindítja a játékát. Pár pillanattal később ismét megszólal. – Már csak kettő, hála neked. Kizökkentettél.

- Bocs, mester – parodizál Monroe. Védekezőn maga elé emeli két kezét, és elhúzza a száját.

***

A nyolcadik óra a megszokott hétfő délutáni unalomban telik. A hátsó padban ülve elterülök az asztalon, és a táskámra támaszkodva arrébb lököm az olaszkönyvet. Gilbert és Tada szorgosan körmöl mellettem, a tekintetük a füzetük és a tábla között sebesen cikázik. Két székkel arrébb Rió unatkozva lóbálja a lábát, a fejét a monoton fehér falnak dönti, és látom az arcán, hogy két centire van az elalvástól. Ahogy én is.

Gyűlölöm az olaszt.

Fészkelődve hátradőlök a széken, és kinyújtom a lábaimat. A bokámmal véletlenül meglököm Gilt, mire ő futó pillantást vet rám szemüvege mögül. Gonosz mosoly kúszik az arcára. Pontosan tudja, hogy szart sem értek az egészből.

- Unalmas az óra? – kérdezi. Kinyújtom rá a nyelvem.

- Esküszöm, mindjárt eret vágok – felelem két ásítás között csendesen. Közben Mrs. Green hevesen gesztikulálva, olaszul magyaráz valamit a tábla előtt, de mint mondtam: fogalmam sincs arról, hogy mit és miről. Egyáltalán mi a francnak vagyok itt?

Gilbert visszafordul a jegyzeteihez, még mindig gúnyosan fintorogva. Tada együttérzőn rám mosolyog, aztán újult erővel körmölni kezd.

- Pszt! – szólók legkockább haveromnak. Rió kinyitja a szemét és lustán rám pillant. – Van fülesed? – kérdezem.

A srác előre löki a székét, ami hangos puffanással érkezik a földre. Nem zavartatja magát, ráérősen matatni kezd a táskájában, majd előhalássza a fülhallgatóját. Tadaco orra előtt az ölembe hajítja, aztán a kezeire fekteti a fejét és tovább meditál.

- Kösz – suttogom. Rió szótlanul bólint.

Bedugom a zsinórt a telefonomba, az egyik tappancsot meg a fülembe, és berakok valami random számot. Mrs. Green látja, hogy mit csinálok, de így a második év második félévén már nem szól érte, mert tudja, hogy úgysem érdekel. A fülemben még éppen hogy visszafogott hangerőn dübörög a Nobody’s Hero.

Gilbert kérdezés nélkül a füles másik feléért nyúl. Az ujjai erőszakosan feszítik szét a markomat, és a hirtelen érintéstől egy pillanatra sokkot kapok, de lenyugtatom magam. Halvore a hallójáratába gyömöszöli a hallókát, majd mintha mi sem történt volna, tovább írogat.

Rió példáját követve az asztalra nyomom a homlokomat.

Legyen már vége.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.